Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveresek elhurcolták, majd szabadon engedték Ali Zeidán líbiai kormányfőt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 11. 19:56

Egy volt lázadókból verbuválódott fegyveres szervezet október 10-én, csütörtökön elhurcolta, majd néhány óra múltán szabadon engedte Ali Zeidán líbiai miniszterelnököt; az eset összefüggésbe hozható azzal, hogy amerikai kommandósok a minap Tripoliban elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett vezetőjét.

Zeidánt hajnalban hurcolták el a miniszterelnöki rezidenciának otthont adó tripoli luxusszállodából a Líbiai Forradalmárok Operatív Vezérkarának fegyveresei, amely szervezet a 2011-es forradalom során szerveződött felkelőcsoportok integrációját célzó belügyminisztériumi program keretében, a tárca felhatalmazásával hajt végre rendfenntartó feladatokat a fővárosban.

A líbiai belügyminisztériumban azt állították, hogy Zeidánt letartóztatták, míg a Líbiai Forradalmárok Operatív Vezérkara közölte, hogy a miniszterelnököt a főügyész utasítására vették őrizetbe az állam és az ország biztonsága elleni bűncselekmények miatt.

Az ügyészség ugyanakkor tagadta, hogy elrendelte volna Ali Zeidán letartóztatását, Asz-Szeddik Abdelkarím miniszterelnök-helyettes pedig közölte, hogy a kormány emberrablásként tekint az ügyre, és bűncselekménynek tartja a történteket.

A szállodából elhurcolt miniszterelnököt hat órán át tartották fogva a belügyminisztériumban, ahonnan hosszas tárgyalások eredményeként sértetlenül szabadult.

Ali Zeidán néhány órával szabadon engedése után a kedélyek lecsillapítására törekedett, anélkül, hogy bírálta volna fogva tartóit.

A helyzetet bölcsen és racionálisan kell kezelni. A líbiaiaknak bölcsességre van szükségük, nem a feszültségek eszkalációjára – fogalmazott a miniszterelnök egy élő tévéadásban közvetített délutáni kormányülésen.

A kormányfő köszönetet mondott azoknak a fegyvereseknek, akik tárgyaltak fogvatartóival, s így segítették szabadon engedését – egyúttal pedig arra szólította fel őket, hogy csatlakozzanak a kormányhadsereghez. Azt hangoztatta, hogy Líbia biztonságos, a külföldi diplomatáknak és üzletembereknek nincs félnivalójuk. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy elrablása Líbián belüli feszültségekkel áll kapcsolatban.

A csütörtöki incidens – valamint az arról az érintett szervek által közölt információk ellentmondásossága – ismét rávilágított az észak-afrikai országban két évvel Moammer Kadhafi néhai diktátor megbuktatása után uralkodó kaotikus állapotokra. Líbiában a mai napig számos fegyveres csoport tevékenykedik, amelyek a Kadhafi megdöntésére irányuló 2011-es felkelés alatt verbuválódtak. A tripoli kormány mindeddig nem volt képes uralma alá vonni az ország egészét, ezért a közbiztonság fenntartása terén erősen rá van utalva a milíciákra, amelyek azonban gyakran saját hatalmuk megerősítésére és a kormány aláásására használják fel a hatalmi vákuumot.

„(Zeidán) elrablása azt jelzi, hogy kormánya nem egységes, és nemcsak a kormány nem tudja irányítani az országot, hanem Zeidán sem tudja irányítani a kormányt" – fogalmazott Geoff Porter, a North African Risk Consulting kockázatelemző cég munkatársa.

A Líbiai Forradalmárok Operatív Vezérkarának tájékoztatója szerint azután fogták el a kormányfőt, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter elismerte: a líbiai kormány tudott az amerikai kommandósok szombati terrorellenes akciójáról, amelyben elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett vezetőjét, Nazih Abdul-Hamíd ar-Rukait, mozgalmi nevén Abu Anász al-Líbit.

Habár a kormány próbálta tagadni, hogy bármiféle szerepe lett volna a hétvégi amerikai akcióban, Kerry bejelentése felháborított egyes líbiai milíciákat, részben azért, mert az ország szuverenitásának megsértéseként tekintenek a külföldi beavatkozásra.

Egyes líbiai szélsőséges fegyveres csoportok bosszút hirdettek az akció miatt, és arra bíztatták szövetségeseiket, hogy támadjanak meg stratégiai célpontokat, köztük gázvezetékeket, repülőgépeket és hajókat, és raboljanak el amerikai állampolgárokat.

A korábban diplomataként dolgozó, de az 1980-as években száműzetésbe vonuló, és onnan a Kadhafi-ellenes forradalom külföldi katonai támogatásáért tevékenyen lobbizó Zeidánt egy évvel ezelőtt nevezték ki a líbiai átmeneti kormány élére. A mérsékelt politikus azt ígérte, hogy stabilizálja a kaotikus országot és biztosítja a jog uralmát, de mindeddig nem tudta megerősíteni a központi kormány hatalmát.

Az országnak még mindig nincs alkotmánya, és Zeidán bizalmatlansági indítvánnyal néz szembe az átmeneti országgyűlésben, amelyet megbénított a szekuláris erők és az iszlamista Muzulmán Testvériség mozgalom helyi szervezetének szembenállása.

A helyzetet tovább rontja, hogy Kadhafi megdöntése óta – a munkások, a milíciák és a kormány közti nézeteltérések miatt – jelentősen visszaesett az ország olajkitermelése, miközben számos támadás történik kormányépületek és külföldi diplomáciai missziók ellen.