Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés és ünnep

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. október 11. 20:27

Zalaegerszegre látogatott dr. Benkő Tibor vezérezredes október 11-én, pénteken. A Honvéd Vezérkar főnök a város vezetőivel tárgyalt a jövőbeni szorosabb együttműködés lehetőségeiről, majd részt vett a Zalaegerszegi Honvédklub megalakulásának 45. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

1595961327

Dr. Benkő Tibor vezérezredest a polgármesteri hivatalban Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere fogadta, aki a térségben a honvédséggel való kapcsolattartásért is felelős. A tárgyalások során az alpolgármester leszögezte: kiváló a kapcsolat a városban települt 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodával, illetve a helyi Honvédklubbal is, de a jövőben tovább szeretnék szélesíteni a haderővel történő együttműködést.

A Honvéd Vezérkar főnök tájékoztatójában kiemelte: 2014-től a városban is elindul a KatonaSuli-program.

„Nem az a célunk, hogy militarizáljuk az országot, de úgy gondolom, hogy minden fiatalnak érdemes megismernie azokat az értékeket – például a haza iránti elkötelezettséget és a fegyelmet -, amelyeket a Magyar Honvédség képvisel. Nemzeti hadsereget csak olyan fiatalokból lehet építeni, akiknek eleve van nemzeti öntudatuk" – húzta alá Benkő Tibor vezérezredes.

1595961328

Balaicz Zoltán szerint az érdekvédelmi iroda „következetes munkát végez", és tanáremberként saját szemével is látja, hogy milyen módon mutatják be az iroda munkatársai a fiataloknak a katonaélet mindennapjait. Kiemelte a már öt éve nagyon sikeres, térségi honvédelmi versenyt, a Göcsei Harci Túrát.

Az alpolgármester kéréssel is fordult a Benkő Tiborhoz: noha Zalaegerszegen most nem települ aktív katonai alakulat, a város vezetése mégis szeretné ápolni a település hagyományokban gazdag katonaváros jellegét és ezért a volt laktanya melletti területen emlékparkot szeretnének létrehozni. A vezérkarfőnök előzetesen köszönettel támogatta ezt az elképzelést.

A nap folyamán Benkő Tibor vezérezredes többek között megtekintette az érdekvédelmi irodát, illetve a Honvédklubot, majd részt vett a klub 45. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen. A Honvéd Vezérkar főnök a  magyar történelmi- és katonai hagyományok ápolása, a nemzedékek, a nyugállományúak közötti kötődés fenntartása és erősítése érdekében több évtizede végzett kiemelkedő eredményeiért, valamint magalakulásának 45. évfordulója alkalmából emléklapot adományozott a Zalaegerszegi Honvédklub részére. 

1595961328

Fotó: zalamedia.hu és a szerző felvételei