Fegyverteleneket mészárolt a nigériai hadsereg?
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. december 25. 10:32Fegyvertelen síita fiatalokra nyitottak tüzet katonák a Nigéria északi részén fekvő Zariában, majd a város három síita lakta területén razziákat hajtottak végre, amelyekben mintegy ezer embert megöltek – közölte a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet december 23-án, szerdán.
„Szinte lehetetlen megérteni azt, hogy a haragos fiatalok útlezárása hogyan tehetné indokolttá több száz ember megölését. A legjobb esetben brutálisan túlreagálták (a dolgot), vagy rosszabb, a síita kisebbség elleni előre eltervezett támadásról van szó"
– mondta Daniel Bekele, a HRW afrikai igazgatója. A síita kisebbség vezetője, Ibrahim Zakzaky négy golyó ütötte sebet kapott a rajtaütések során, és egyike a több tucat őrizetbe vettnek. A vallási vezető mozgalmának, a Síita Iszlám Mozgalomnak a szóvivője kedden közölte, hogy a hadsereg hozzálátott a mozgalom követői tulajdonának elpusztításához, amit Kaduna szövetségi állam kormányzója folytat. Hozzátette, egy iskolát és egy temetőt is leromboltak buldózerrel hétfőn. Becslések szerint a mozgalomnak mintegy 3 millió követője van.
A történtek tüntetéseket váltottak ki a muzulmán többségű Észak-Nigériában, az iráni fővárosban, Teheránban és az indiai Újdelhiben is.
A több mint 170 millió lakosú nyugat-afrikai ország ötven százaléka muzulmán vallású, többségük a szunnita irányzatot követi. A muszlimok javarészt az ország északi területein élnek, a déli országrészeken túlnyomó részt keresztény vallásúak a nigériaiak.
Az ország északi részeit évek óta sújtja a Boko Haram nevű iszlamista csoport terrorista tevékenysége, ami a 2009-es felkelés után nagy területeket vont ellenőrzése alá, és bejelentette, hogy kalifátust hozott ott létre.
A Boko Haram azután vált jóval erőszakosabb szervezetté, miután a nigériai fegyveres erők támadást indítottak a szélsőségesek egy mecsete és létesítménye ellen, aminek során megöltek 700 embert, köztük korábbi vezetőjüket, Mohammed Yusufot is, aki valaha Zakzaky követője volt.
A Boko Haram célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása. A hatéves lázadás nyomán több mint 20 ezer ember vesztette életét, és az Amnesty International jogvédő szervezet adatai szerint már 2,3 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására.