Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felmentették a puccskísérlettel vádolt török katonatiszteket

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 2. 21:10

Mind a 236 vádlottat felmentették március 31-én, kedden Törökországban az úgynevezett Pöröly-ügyben, amelyben a hatóságok az iszlamista-konzervatív kormány elleni puccskísérlettel vádoltak katonatiszteket.

Az öt évvel ezelőtt indult ügy legfőbb vádlottjait, köztük a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi haderő volt parancsnokait 2012-ben 20 év börtönre ítélték, de a legfelsőbb bíróság a bizonyítékok kezelése során elkövetett hibák miatt újratárgyalást rendelt el.

Az újrakezdett perben eljáró ügyész úgy találta, hogy egyes kulcsfontosságú bizonyítékok nem használhatók fel az ügyben, ezért a vádlottak felmentését kérte, aminek a bíróság helyt adott.

Megfigyelők meglepő fordulatként értékelték a keddi döntést, mivel korábban sokan úgy tartották, hogy az ügy mérföldkő a katonai vezetés politikai befolyásának megtörésére irányuló erőfeszítések között.

A hatóságok eredetileg azzal vádolták a katonatiszteket, hogy 2003-ban, az akkori miniszterelnök és jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan vezette a mérsékelt iszlamista Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) hatalomra kerülése után államcsínyt akartak végrehajtani. A vád szerint mecseteket terveztek felrobbantani, le akartak lőni egy török harci repülőgépet, majd annak elkövetését Görögországra hárítani, hogy mindezek után a zavaros helyzet lehetővé és indokolttá tegyen egy katonai hatalomátvételt.

A katonaság régóta a Musztafa Kemal Atatürk által 1923-ban létrehozott, világi berendezkedésű köztársaság őrzőjének tekinti magát, s az országban hagyományosan befolyásos politikai szereplőként 1960 és 1980 között három puccsot szervezett, 1997-ben pedig sikerrel mozdította el a hatalomból az ország első iszlamista vezetésű kormányát.

Ugyanakkor Erdogan bírálói szerint a Pöröly-ügyet, illetve egy másik hasonló eljárást, a szövevényes államellenes összeesküvés vádjával indított Ergenekon-ügyet a kormány kreálta, hogy leszámoljon politikai ellenfeleivel és „betörje" a katonaságot és a világi elitet.