Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltételezett háborús bűnöst fogtak el Bosznia-Hercegovinában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 9. 8:12

Háborús bűncselekmények elkövetésének gyanújával a bosznia-hercegovinai rendőrség december 8-án, kedden letartóztatott egy volt bosnyák tábornokot – jelentette a Nezavisne Novine című szarajevói lap.

Sakib Mahmuljin a gyanú szerint az 1992-1995-ös boszniai háború idején a bosnyák csapatok egyik parancsnokaként háborús bűnöket követett el fogva tartott szerbekkel szemben, amikor nem akadályozta meg, hogy az általa felügyelt területen egy, a boszniai muzulmán hadseregben szolgáló mudzsahed egység mintegy 50 foglyot elraboljon és meggyilkoljon. A mudzsahedek külföldi iszlamista fegyveresek voltak, akik zsoldosokként, illetve félkatonai egységként a bosnyákok oldalán, a szerbek és horvátok ellen harcoltak a boszniai háború idején.

A foglyokat a bosnyák katonák ejtették, a feltételezések szerint pedig a most elfogott Sakib Mahmuljinnak parancsnokként tudomása volt arról, hogy mire készülnek a mudzsahed alakulatok, de nem vette elejét a támadásnak, illetve később sem büntette meg az elkövetőket.

A boszniai háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és majdnem kétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására. Háborús bűnök miatt eddig több mint kétszáz embert ítéltek el, többségében szerbeket.