Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ferenc pápa a harcok leállítását sürgette

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 14. 10:46

A helyi és a nemzetközi politika beavatkozását sürgette az izraeli-palesztin konfliktus leállítására Ferenc pápa a római Szent Péter téren július 13-án, vasárnap délben mondott beszédében.

A tragikus eseményekről érkező hírekre utalva a katolikus egyházfő arra szólította fel az „érdekelt feleket és mindazokat, akik helyi és nemzetközi szinten felelőséggel bírnak, hogy ne takarékoskodjanak az imával és ne adjanak fel semmilyen erőfeszítést az összes ellenségeskedés leállítására és a kívánt béke elérésére mindenki közös javáért".

Ferenc pápa a vasárnapi úrangyala imádság (Angelus) után beszélt az izraeli-palesztin konfliktusról. A pápa azt kérte a Szent Péter téren levő hívőktől, hogy egy percig csendben imádkozzanak a békéért. A tér néma csendbe borult. „Soha többé háborút!" – ismételte ezután a pápa. Úgy fogalmazott: „Embertársaink azért kiáltanak, hogy a fegyverek a béke eszközeivé váljanak, félelmeink bizalommá és feszültségeink megbocsátássá változzanak".

Az egyházfő a június 8-án a vatikáni kertekben rendezett izraeli-palesztin békeimára emlékeztetett, amelyen a pápa, Simon Peresz izraeli, Mahmúd Abbász palesztin elnök, valamint I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka vett részt.

Van, aki azt gondolhatja, hogy az a békeima hiábavaló volt – mondta Ferenc pápa. Hozzátette: helytelen ezt gondolni, mivel „az ima segít abban, hogy ne hagyjuk magunkat legyőzni a rossztól, és ne törődjünk bele, hogy az erőszak és a gyűlölet kerekedjen felül a párbeszéden és a megbékélésen".