Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ferenc pápa békét sürgetett Szíriában, Irakban és a háborúk teljes beszüntetését kérte

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 27. 8:30

Újabb felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a háború sújtotta országok békéjének megteremtése érdekében Ferenc pápa október 26-án, hétfőn, amikor a Vatikánban a káld keleti katolikus egyház püspökeit fogadta.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, Irakban és Szíriában „az erőszak zaja erősebbnek bizonyul a békéért mondott, szívből jővő imáknál". Az egyházfő a nemzetközi közösséget ismételten arra szólította fel, hogy „az összes lehetséges és hatékony stratégiát" vesse be a béke elérése érdekében azokban az országokban, amelyeket „a gyűlölet borzalma pusztítja".

A káld egyházhoz tartozó 700 ezer hívőt képviselő püspököket arra kérte, párbeszéddel enyhítsék a térséget uraló ellentéteket, és a pápa nevében vigasztalják a hívőket. Ferenc pápa hozzátette, azért imádkozik, hogy a térségben élő keresztények ne kényszerüljenek többé menekülésre.

A háborúról beszélt Ferenc pápa a katolikus tábori lelkészekkel tartott vatikáni találkozón is. Úgy vélte, az ember és az emberi közösség legnemesebb célja a háborúk eltörlése. Hozzátette: arra kell elköteleznünk magunkat, hogy „ne falakat építsünk, amelyek elválasztanak, hanem hidakat, amelyek összekötnek".