Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódó heves harcok Luhanszkban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 13. 15:37

Folytatódtak a heves harcok július 12-én, szombaton a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát felkelők között.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Bizottság szóvivője azt mondta, Zelenopillja településnél, az Oroszországi Föderáció határa közelében súlyos összecsapások voltak. Szavait az UNIAN ukrán hírügynökség közölte internetes oldalán.

Liszenko magyarázata szerint a falutól nem messze van a határ, és a lázadók azon keresztül, Oroszországból szállítják Ukrajnába a fegyvereket. Az ukrán fegyveres erők célja lezárni ezt a területet és ellenőrzésük alá vonni.
Liszenko egyúttal cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az ebben a térségben harcoló lázadó alakulatok nem kapnak segítséget. Hangoztatta, hogy támogatják őket, még a levegőből is.

Szombaton az orosz-ukrán határon át páncélozott járművek hosszú oszlopa érkezett Luhanszk megyébe, a harckocsikon az Oroszországi Föderáció zászlója lengett – közölte az UNIAN-nal Dmitro Sznegirev, a „Jogot jobbról" elnevezésű polgári kezdeményezés nevében. Az értesülés mozgalmuk tagjaitól származik tagjaiktól, helyi lakosoktól. A járműoszlop kettévált, egyik része Zelenopillja falu körzetében fekvő Szverdlovszk-Izvarino felé, a másik Luhanszk város felé vette az irányt. Szemtanúk szerint az oszlopban voltak teherautók, fedélzetükön fegyveresekkel.

Andrij Liszenko szombati sajtóértekezletén nem tudta megerősíteni ezt az értesülést.

Az ukrán terroristaellenes művelet sajtóközpontja bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában 7 ukrán katona vesztette életét, 33 másik megsebesült. Az Interfax-Ukraina beszámolója szerint az ukrán erők szombatra virradóan aknavetőkkel lőtték a Luhanszk megyei Teplicsnaja települést. Ugyancsak Luhanszk megyében, aknavetőkből tűz alá vették Rubezsnij, Krjakovka településeket, valamint a Donyeck megyei Dubrovkát.

Oroszországban 15 ukrán tiszt ellen indítottak vizsgálatot a Kelet-Ukrajnában megölt civilek ügyében – jelentette be Vlagyimir Markin, az orosz nyomozóhatóság szóvivője. Közölte, az egyik gyanúsított, Malamen ezredes, zászlóaljparancsnok adott vélhetően személyesen adott parancsot egységeinek arra, hogy civilekre lőjenek. Fegyveresei nyitottak tüzet június 30-án is arra a járműre, amelyen Anatolij Kljan, a Pervij Kanal orosz állami televízió operatőre utazott, és aki belehalt sebesülésébe.

A „donyecki népköztársaság" felkelői arról számoltak be, hogy szombaton lelőtték az ukrán légierő egy Szu-25-ös vadászbombázóját a Donyeck megyei Horlivka település közelében. A gép a települést támadta.

Pénteken a Novorosszíja hírügynökség azt közölte, hogy Dzerzsinszk városnál a felkelők megsemmisítették az ukrán légierő egy másik gépét. Ez Horlivkától északra zuhant le. Ezt megelőzően, feltehetően egy vadászbombázót lőttek le az oroszbarát erők a Luhanszk megyei Perevalszk körzetében.