Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódtak az összecsapások Bangkokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 2. 21:11

Folytatódtak a tüntetők és a kormány épületét védő rendőrök közötti összecsapások december 2-án, hétfőn reggel Bangkokban.

Akárcsak az előző napon, a rendfenntartó erők hétfőn ismét könnygázt vetettek be a támadó tömeg feloszlatására, így próbálva védelmezni a kormánynak otthont adó épületet. A tüntetők egy másik csoportja a városi rendőrség központját akarta elfoglalni, ott is összeütközésbe kerültek a rendőrökkel – írta az AFP francia hírügynökség.

Az EFE spanyol hírügynökség nem sokkal korábban még arról adott hírt, hogy az állami hivatalnokok és kormánytisztviselők munkába álltak Thaiföldön annak ellenére, hogy a kormányellenes erők „általános sztrájkra" és „polgári engedetlenségre" szólították fel őket. Néhány kormányzati intézményt – mint például a pénzügyminisztériumot – továbbra is tüntetők tartanak megszállva, az ottani alkalmazottak ezért más állami épületben vették fel a munkát.

A továbbra is robbanékony helyzetre való tekintettel a főváros egyetemei, akárcsak iskolák tucatjai biztonsági okokból zárva maradtak hétfőn. Az ENSZ pedig bezárta bangkoki központját.