Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyalogsági lőszer és kézigránát az iskolák udvarán

Szöveg: Szűcs László |  2013. december 3. 7:42

A 48. héten, azaz november 25. és december 1. között 38 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 15 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 2536 bejelentést kaptak.

November 26-án Jászszentandrásról érkezett a riasztás a tűzszerészügyeletre, hogy a Rákóczi úton található Waldorf iskola udvarán, tereprendezés közben 15 darab, 7,6 milliméteres gyalogsági lőszert találtak. A második világháborús lőszereket a Komjáti Krisztián főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.

Ugyanezen a napon Zsámbék és Szomor között is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: 1105. számú főút mellett, a vízelvezető árok tisztítása közben került elő egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repeszgránát. A robbanószerkezet annyira rossz állapotban volt, hogy azt a helyszínen semmisítette meg a Komjáti Krisztián főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr.

November 27-én a főváros XV. kerületéből érkezett a bejelentés, hogy az Árvavár utcában, csatornázás közben második világháborús robbanószerkezetet találtak. Az Ember István százados vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy a 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát nem tartalmaz gyújtót, így azt a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

November 29-én Kecskeméten, a Szent Imre úti általános iskola és óvoda udvarán, a gyerekek játék közben egy fa gyökerei alól ástak ki egy F1-es típusú, szovjet gyártmányú kézigránátot, amiben szerencsére nem volt gyújtószerkezet. A területet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr műszerrel is átvizsgálta, ám más világháborús „örökség" nem került elő. A gránátot a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Címkéktűzszerész