Gázai légicsapás a Hamász ellen
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. december 21. 7:22Izrael légicsapást hajtott végre a Hamász ellen Gázában december 20-án. A két fél közötti nyári 50 napos konfliktus óta ez volt az első alkalom, hogy a zsidó állam hadserege támadást intézett a radikális palesztin szervezet ellen.
A légicsapást arra válaszul indította az izraeli hadsereg, hogy pénteken a palesztinok rakétát lőttek ki izraeli területre. Peter Lerner, a katonaság szóvivője azt mondta, Izrael nem fogja hagyni, hogy bármi is aláássa a biztonságot, és veszélyeztesse a civil lakosságot. Hangsúlyozta, hogy a rakétatámadásért a Hamász a felelős.
A nyári harcokat lezáró tűzszünet óta előzőleg már két rakéta csapódott be Izraelben palesztin területről, azokat a támadásokat azonban nem torolták meg.
A pénteki rakétatámadás előtt az izraeli közszolgálati rádió azt jelentette, hogy a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista szervezet megkezdte az Izraelbe vezető, a zsidó állam hadserege által a nyári ötvennapos Erős szikla hadműveletben lerombolt támadó alagutak helyreállítását. Palesztin források szerint a Hamász az övezet helyreállítására szánt cement és építési anyagok egy részét használja fel az alagutak kijavításához.