Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyerekeket mészároltak le az Iszlám Állam szélsőségesei

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 1. 16:34

Legkevesebb harminc embert – köztük gyerekeket – mészároltak le az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista csoport fegyveresei kedden a Szíria középső részén fekvő Hama tartomány egyik falujában – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil aktivista szervezet.

„Az IÁ lerohanta a szunniták, alaviták és iszmáiliták által vegyesen lakott Madzsube falut, legalább harminc embert agyonlőttek, megégettek vagy lefejeztek" – közölte Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű OSHD igazgatója. A szíriai televízió megerősítette a vérengzés hírét. A hírek szerint a támadást visszaverték.

Az OSDH szerint az IÁ visszavonult a faluból, miután harci gépek az állásait bombázták. A dzsihadisták a Homszot Aleppóval összekötő egyetlen útvonalat próbálják elvágni.

Március 20-án és 21-én a kormányerők több mint nyolcvan tagja és a kiegészítő erők több fegyverese halt meg az IÁ dzsihádistáival vívott harcokban a térségben – közölte az OSDH.

A 2011. március 15-én kitört, majd polgárháborúba torkollott elégedetlenségnek legalább 215 ezer halottja van, milliók menekültek külföldre vagy váltak belső menekültté. A szélsőséges szunnita Iszlám Állam jelentős területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és Irakban.