Háborúval fenyegeti egymást Irán és Szaúd-Arábia
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. május 9. 18:20Gyakorlatilag teljes megsemmisüléssel fenyegette meg Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter május 8-án, hétfőn Szaúd-Arábiát, válaszul arra, hogy a szaúdi helyettes trónörökös a múlt héten arról beszélt, Rijád nem fogja megvárni, míg megtámadják, hanem arra fog törekedni, hogy ne Szaúd-Arábiában, hanem Iránban legyen harc.
Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter erre válaszul a Hezbollah libanoni síita szervezet televíziójának, az al-Manárnak azt mondta, hogy mindenkit óva int „ettől a hülyeségtől". Hozzátette: ha így lesz, „Szaúd-Arábiában Mekkán és Medinán kívül semmi nem marad".
A politikus értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogyan gondolja Rijád kivitelezni Irán lerohanását. „Biztos azt képzelik, hogy elég hatalmas a légierejük ehhez" – mondta Dehgán.
Az iráni miniszter szerint gyanúsak Rijád kapcsolatai az Egyesült Államokkal és Izraellel, s ezek a kapcsolatok ellentétesek a muszlim világ érdekeivel.
Dehgán szerint Szaúd-Arábia azt akarja elérni, hogy Izrael indítson katonai akciót Irán ellen.
Rijád és Teherán között diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia tavaly január elején több szélsőségessel és terroristával együtt kivégezett egy síita vallási vezetőt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.
A két regionális hatalom, az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsa Irán között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért. Az Irán atomprogramjáról – Teherán, valamint a nagyhatalmak és Németország között – létrejött 2015-ös megállapodás viszont jelentősen javította Teherán pozícióját a nemzetközi közösségben.