Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hágába szállították a kongói lázadó tábornokot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 23. 18:33

Hágába szállították március 22-én, pénteken Ruandából Bosco Ntagandát, az emberiesség elleni bűntényekkel vádolt kongói lázadó tábornokot, akit körözött a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).

Louise Mushikiwabo, a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere közölte, hogy Ntaganda őrizetbe vétele és elszállítása Hágába a ruandai, az amerikai és a holland kormányok együttműködésével történt. Az ICC közleményében megerősítette, hogy a tábornok úton van Hollandiába, és hamarosan eldől, mikor áll bíróság elé.

Bosco Ntaganda hétfőn adta meg magát az Egyesült Államok ruandai nagykövetségén, és kérte, hogy szállítsák a hágai székhelyű bíróság elé.

A „Terminátor" gúnynéven is ismert Ntaganda a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmében (CNDP) lázadószervezet vezérkari főnöke volt, majd miután a kinshasai kormánnyal békeszerződést írtak alá, a hadsereg tábornoka lett. 2012 tavaszán dezertált.

Az ENSZ szakértői által tavaly októberben összeállított jelentés szerint a ruandai származású Ntaganda annak a kongói M23 lázadó mozgalomnak az egyik vezetője lett, amely egy éven át harcolt a kinshasai vezetéssel és az ENSZ-békefenntartókkal, és novemberben több mint egy héten át megszállva tartotta az egyik kelet-kongói tartomány székhelyét, Gomát.

Ntaganda ellen 2006 óta két elfogató parancsot is kiadott az ICC, a 2000-es évek elején a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén fekvő Ituri és a keleti Kivu térségekben elkövetett bűntettek, így gyermekkatonák toborzása, emberölés, etnikai okokból történő üldözés, szexrabszolgaságra kényszerítés és nemi erőszak miatt.