Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KFOR-8: Silver Saber

Szöveg: Szmolenszki Ildikó őrnagy |  2013. március 23. 17:40

Az évente két alkalommal megrendezett Silver Saber gyakorlaton a KFOR-erők tömegkezelési eljárásait gyakorolják és mutatják be. A gyakorlaton minden, a KFOR-ban szolgálatot teljesítő nemzet részt vesz.

Az MH KFOR Kontingens 8. váltása – amelynek gerincét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái alkotják − március 11−13. között bizonyította felkészültségét a Vrelo táborban.

Gulyás Péter százados, a KTM-zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Manoeuvre Battalion, KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj) hadműveleti részlegvezető-helyettese elmondta: az első napon elméleti felkészítést hajtottak végre a parancsnokok részére, a második napon megtörtént a teljes részt vevő állomány gyakorlati felkészítése a tömegoszlatás során használatos eljárásmódokból, a harmadik napon pedig − egy bemutató keretében − végrehajtották a gyakorlatot.

1595951189

Az elképzelt szituáció szerint a határátkelőhely irányába indult egy konvoj, amelyet útközben a helyi lakosság feltartóztatott. A kialakult helyzet kezelésére először kirendelték a helyi rendőri erőket, eközben a civilek kisebb úttorlaszt emeltek. Mivel a tömeg létszáma nőtt, helikopterrel megérkezett egy QRF (Quick Reaction Force − gyorsreagálású erő) -szakasz is.

A magyar lövészszázadot a harmadik lépcsőben vetették be, feladatuk az útakadályon áthaladás és a növekvő tömeg visszaszorítása volt. Közben Molotov-koktélok is előkerültek. Végül a KFOR-erők felszámolták az útakadályokat és visszaszorították a tüntetőket – tudtuk meg Csönge Péter századostól, a lövészszázad parancsnokától.

1595951189

A KFOR parancsnokhelyettese, Bojan Pograjc dandártábornok értékelése szerint a parancsnok elvárásai teljesültek, a parancsnoki és a végrehajtó állomány tevékenységét sikerült összehangolni, a részt vevő nemzetek megfelelő hatékonysággal teljesítették a feladatot.

A következő Silver Saber gyakorlat áprilisban lesz az újonnan érkezettek részére, ennek során a kiképzést és az alájátszók szerepét is a magyar század fogja biztosítani.

1595951190

Fotó: a szerző felvételei