Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haiyan tájfun – Japán katonákat küld a Fülöp-szigetekre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 13. 8:32

Japán katonákat küld a Fülöp-szigetekre, akik a múlt heti tájfun okozta pusztítás után a helyreállításban fognak segédkezni a helyi hatóságoknak – jelentette be november 12-én, kedden a tokiói kabinet.

Szuga Josihide kormányszóvivő közölte: a Japán Önvédelmi Erő tagjai a Fülöp-szigeteki kormány kérésére utaznak a katasztrófa sújtotta országba. Egy negyven fős kontingens már felkészült az indulásra, amelyet szükség esetén újabbak követhetnek.

Ez az első alkalom, hogy japán katonák külföldi misszióra indulnak Abe Sindzó konzervatív miniszterelnök tavalyi hivatalba lépése óta. Abe a hadsereg szerepének növelésére és az önvédelmi erő feletti alkotmányos korlátok lazítására törekszik, amit Kínában és a Koreai-félszigeten aggodalommal figyelnek.

Ugyanakkor a Fülöp-szigetek – amelyet Japán lerohant a II. világháború alatt, amint Kínát és Koreát is – a felemelkedő Kínával szembeni regionális hatalmi ellensúlyként tekint Japánra, és a két amerikai szövetséges között a háborús múlt ellenére egyre mélyebb a védelmi együttműködés.

Japán korábban ezer katonát küldött Indonéziába a 2004-es szökőár után, és a 2010-es haiti földrengést követő helyreállításban is részt vett a szigetország hadserege. Ezek a missziók, illetve a hadseregnek a 2011-es japán földrengés és cunami utáni mentésben végzett munkája nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy manapság a haderő jóval elfogadottabb a japán társadalomban, mint korábban bármikor.

Tokió hétfőn már küldött egy 25 fős orvoscsoportot a Fülöp-szigetekre, ahol a Haiyan szupertájfun – minden idők egyik legerősebb vihara – települések tucatjait tette a földdel egyenlővé, s becslések szerint legalább tízezer ember halálát okozta. Kedden az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is hadihajókat vezényelt a Fülöp-szigetek partjaihoz, hogy segédkezzenek a mentési munkálatokban.