Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan Moszkvába utazik a brit külügyminiszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 5. 10:21

Hivatalos látogatásra Moszkvába utazik a brit külügyminiszter – közölte március 4-én, szombaton a brit külügyi tárca szóvivője.

A bejelentés szerint Boris Johnsont Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hívta meg.
A brit külügyi szóvivő a látogatás időpontjáról csak annyit mondott, hogy Johnson moszkvai utazása „a következő hetekben" várható.
A külügyminisztériumi illetékes szerint London Oroszország-politikájának alapja „a kapcsolattartás és az egyidejű óvatosság", és Boris Johnson tervezett moszkvai látogatása „teljes mértékben illeszkedik" ehhez a hivatalos állásponthoz.
Johnson moszkvai tárgyalásainak középpontjában a bejelentés szerint a brit-orosz viszonyrendszer, valamint a szíriai és az ukrajnai válság áll majd.

A brit külügyi szóvivő szerint e két válság kérdésében jelentősek a nézeteltérések Nagy-Britannia és Oroszország között, Johnson moszkvai látogatása pedig nem jelenti azt, hogy a kapcsolatok visszatérnek a normális kerékvágásba. A brit külügyminiszter „erőteljes" véleményeket fogalmaz majd meg a vitás kérdésekben – közölte.

A szóvivő hangsúlyozta: Londonnak mindig is az volt az álláspontja, hogy kész a kapcsolattartásra Oroszországgal olyan ügyekben, amelyekben a brit nemzeti érdekek ezt diktálják.
Johnson a BBC-nek nyilatkozva nemrég kijelentette: Oroszországgal fenn kell tartani a kapcsolatokat, de „nagyon óvatos módon, és mindig figyelni kell, hogy (Moszkva) éppen miben mesterkedik".
Ű

A brit külügyminiszter a londoni parlament felső kamarájának legutóbbi meghallgatásán elméletben nem zárta ki, hogy a brit kormány együttműködhet Oroszországgal az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet megsemmisítésében.
Johnson a Lordok Háza nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának január végi ülésén kijelentette: Szíriában ma már nincsenek jó választási lehetőségek, a helyzet katasztrofális.
Ha azonban esély kínálkozik egy olyan egyezségre Moszkvával, amely Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásához vezet, csökkentve ezzel az iráni befolyást a térségben, egyben lehetővé teszi a közös fellépést Oroszországgal az Iszlám Állam ellen, „az lehetőséget kínálhat az előrelépésre" – fogalmazott a brit külügyminiszter a felsőházi meghallgatáson.