Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harci repülőgép zuhant egy forgalmas szíriai piacra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 4. 14:10

Lezuhant egy forgalmas piacra augusztus 3-án, hétfőn a kormányerők egyik harci repülőgépe Észak-Szíriában, aminek következtében sok civil életét vesztette – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns csoport.

A londoni székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a katonai gép az Idlíb tartománybeli Ariha központjában csapódott be, miután csapásokat mért a város több pontjára. A gép támadása, majd lezuhanása következtében legalább 27-en meghaltak, és többtucatnyian megsebesültek. Az áldozatok többsége civil. A piacot a becsapódó repülő porig rombolta.

A szíriai hadsereg egyelőre nem adott tájékoztatást a történtekről, így nem tudni, hogy a gép műszaki meghibásodás miatt zuhant le vagy lelőtték. Ez utóbbit egyes források kizárják.

Arihát még májusban foglalta el a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló egyik felkelőcsoport, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának számító an-Nuszra Front irányítása alatt áll, és jelenleg a Törökországgal határos Idlíb tartomány nagy részét ellenőrzése alatt tartja.

Az észak-szíriai tartomány szomszédos a Földközi-tenger partján elterülő Latakia tartománnyal, amely az Aszadot is tagjai között tudó síita alavita közösség fellegvárának számít.