Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcok Tripoliban és Bengáziban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 18. 9:53

Elutasította a líbiai parlament a korábban lemondatott, majd újraválasztott miniszterelnök, Abdalláh asz-Száni új kormányát szeptember 17-én szerdán, tovább bonyolítva a belpolitikai helyzetet a káoszba süllyedt észak-afrikai országban, ahol jelenleg két kabinet működik, és folyamatosak a fegyveres összetűzések a két legnépesebb városban.

A Tobrukban ülésező, a nemzetközi közösség által a törvényhozó hatalom letéteményeseként elismert, többségében szekuláris erőkből álló képviselőház szeptember elején kérte fel az augusztusban lemondott előző miniszterelnököt az újbóli kormányalakításra. Száni szerdán tizennyolc miniszter kinevezését javasolta, de a képviselők kifogást emeltek több tárcavezető személye ellen, így a kormányalakítást el kellett napolni.

Isszám Al-Urajbi, egy Bengáziban élő képviselő úgy nyilatkozott, az kormánnyal kapcsolatos fenntartások oka az, hogy abban a korábban lemondatott kabinet néhány minisztere is helyet kapott volna.

A képviselőház a júniusi általános választások után állt fel, de a gyakorlatban mindeddig nem sikerült szert tennie bármiféle hatalomra.

A fővárost, Tripolit augusztus végén a Fadzsr Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista fegyveres koalíció kerítette hatalmába, és újra összehívta a tavasszal – a választások előtt – feloszlatott, iszlamista többségű előző parlamentet, az Általános Nemzeti Kongresszust (ÁNK), amely Omár el-Hászi 19 tagú kormányát hagyta jóvá.

Abdalláh asz-Száni ügyvezető kormányának madridban tartózkodó külügyminisztere, Mohamed Abdulaziz szerdán arra figyelmeztetett, hogy „az egész világra nézve komoly következményekkel fog járni", ha nem találnak megoldást a líbiai konfliktusra, és nem számolnak le az ott tevékenykedő „terroristákkal". Ez utóbbi alatt vélhetően az iszlamista milíciákra utalt a politikus, aki egy, a líbiai válsággal kapcsolatos nemzetközi konferencián vett részt a spanyol fővárosban.

A rivális milíciák összecsapásaiban szerdán meghalt az ÁNK egyik tagja Tripoliban – közölték helyi egészségügyi és katonai források. Tripoli milicisták szerint Mohamed al-Kiláni – aki nemcsak az iszlamista törvényhozás tagja, hanem egyben a Fadzsr Líbia egyik parancsnoka is volt – harcba vezetett egy fegyveres osztagot, amikor ellenfelei végeztek vele.

Bengáziban is folytatódtak az összecsapások a szélsőséges milíciák, köztük az Anszár As-Saría nevű dzsihadista csoport és a szekuláris erőket támogató lázadó tábornok, Halifa Haftár egységei között egy katonai és polgári repülőtér ellenőrzéséért. Haftár csapatait erősíti a líbiai hadsereg néhány alakulata is. A hatóságok információi szerint a szerdai harcokban legkevesebb kilenc katona meghalt és tucatnyian megsebesültek.

Az olajban gazdag észak-afrikai országban a központi vezetés Moammer Kadhafi néhai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen volt kiterjeszteni hatalmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a forradalom idején verbuválódott különböző fegyveres csoportokat.

Az országban azóta teljes káosz uralkodik, hogy májusban Halifa Haftár nyugalmazott tábornok hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamisták ellen, arra hivatkozva, hogy a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten.

A hónapok óta egymással hadakozó milíciák súlyos működési zavarokat okoznak a líbiai államszervezetben, és szakértők attól tartanak, az anarchiába süllyedt Líbia hamarosan a bukott államok sorsára juthat. A helyzet miatt a legtöbb nyugati ország korábban bezárta diplomáciai képviseleteit, és kimenekítette állampolgárait.