Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiperszonikus kémrepülőgép fejlesztésén dolgozik a Lockheed Martin

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 9. 16:55

A Lockheed Martin amerikai hadiipari vállalat új, hiperszonikus kémrepülőgép kifejlesztésén dolgozik. A vállalat internetes blogjában azt írta, hogy az SR-72-es pilóta nélküli repülőgép a tervek szerint repülési magasságban képes lesz a hatszoros hangsebesség – óránként 5800 kilométer – elérésére.

Az SR-72-es 2030-ra készül el. Elődje, az SR-71-es 1964-ben szállt fel először, és az amerikai légierő kém- és felderítő tevékenységének a fő erejét adta egészen 1998-ig, amikor kivonták a hadrendből. A Blackbird néven ismert gép 24 kilométeres magasságban repült háromszoros hangsebességgel.

Az SR-72-es ugyanilyen magasságban fog repülni, de kétszer gyorsabban elődjénél, ráadásul fegyverekkel is fel lehet majd szerelni. A hangsebesség hatszorosával repülve a gép kevesebb mint egy óra alatt tenné meg az utat New York és London között.

A kémműholdaknak az a hátrányuk az ilyen felderítő gépekkel szemben, hogy viszonylag sok időbe telik, amíg megváltoztatják Föld körüli pályájukat, új célpont felé irányítva őket.

A Lockheed Martin szerint az SR-72-es viszont olyan gyors lesz, hogy az ellenségnek nem lesz ideje sem arra, hogy reagáljon rá, sem arra, hogy elrejtőzzön előle. A nagy sebesség miatt viszont a kémrepülőgépnek extrém körülményeket, például nagy hőmérsékletet kell kibírnia.

Az SR-72-est hagyományos gázturbinás sugárhajtómű gyorsítja majd fel háromszoros hangsebességre, majd torlósugaras hajtómű (ramjet) gyorsítja tovább, amíg el nem éri a hangsebesség hatszorosát.

Brad Leland, a hadiipari vállalat hiperszonikus programjának vezetője internetes blogjában azt írta, hogy az SR-72-es olyan változást fog hozni a hadszíntéren, mint amilyen hatással volt a lopakodó technológia megjelenése.

Címkékhadiipar