Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz év börtönre ítéltek egy boszniai szerb katonát háborús bűnök miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. október 31. 13:32

Háborús bűnök miatt első fokon húszéves börtönbüntetésre ítélte a boszniai bíróság Radomir Susnjar egykori boszniai szerb katonát október 30-án, szerdán – közölte a szarajevói sajtó.

A férfi az 1992-1995-ös boszniai háború idején 57 bosnyák civil, közöttük két gyerek halálát okozta azáltal, hogy a kelet-boszniai Visegrad közelében felgyújtotta a házat, ahol fogolyként tartották őket.

A bíróság bizonyítottnak látta a vádat, amely szerint a férfi és két társa egy félkatonai szervezet tagjaként 1992. június 14-én fegyverrel arra kényszerítette a fogva tartott civileket, hogy adják át vagyontárgyaikat, majd kézigránátokkal felgyújtották a házat, a menekülőkre pedig lőni kezdtek.

A boszniai háború idején mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.