Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ilyen republikánus akció még nem történt Washingtonban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 16. 12:12

Az amerikai szenátus republikánus kisebbsége megakasztotta a védelmi miniszteri posztra jelölt Chuck Hagel kinevezési folyamatát egy február 14-i, csütörtöki szavazáson.

A szenátorok arról szavaztak, hogy lezárják-e Hagel meghallgatását, és ehhez 60 igenlő voks kellett volna, de csaknem az összes republikánus elutasította az indítványt, így csak 58 szavazat jött össze. A jelölt kinevezését a saját párttársai igyekeznek hátráltatni, a politikus ugyanis Nebraska állam republikánus szenátora volt.

Ez azt jelenti, hogy a jövő heti brüsszeli NATO-tanácskozáson nem Chuck Hagel, hanem a régóta búcsúzkodó Leon Panetta képviseli majd védelmi miniszterként az Egyesült Államokat.

Barack Obama elnök ennek ellenére kijelentette: azt várja és reméli, hogy a szövetségi felsőház végül megerősíti kiszemeltje kinevezését a Pentagon élére. Az elnök „példátlannak" nevezte a republikánus obstrukciót (a párt még valóban sohasem akasztotta meg egy védelmi miniszter kinevezését.)

Hagel azért népszerűtlen a sajátjai körében mert az iraki háború ügyében ő volt az első republikánus szenátor, aki Bush ellen fordult és mert szívélyes kapcsolatban áll Obama elnökkel. Emellett amiatt hibáztatják, hogy korábbi nyilatkozataiban nem foglalt eléggé határozottan állást Izrael mellett és Iránnal szemben.

A republikánusok azzal érveltek, hogy további ügyek tisztázásra van szükség, a többi között az amerikai konzulátus ellen a líbiai Bengáziban tavaly szeptemberben elkövetett terrortámadás ügyében. Vannak olyan ellenzéki honatyák, akik öt évre visszamenőleg bele akarnak tekinteni Hagel összes beszédébe, illetve ismerni kívánják az összes bevételi forrását.

Hagel kinevezését február 26-án próbálhatják meg újra, amikor a szenátorok visszatérnek egy rövid törvénykezési szünetről. A végső szavazás kimenetele nem kétséges, mert a demokraták többségben vannak a testületben, és a jóváhagyáshoz elég 51 szavazat.

A szenátus védelmi bizottsága kedden csak csekély többséggel, 14:11 arányban támogatta a volt szenátor jelölését.