Indokolt lenne a brit légierő szíriai beavatkozása
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. július 2. 21:44A brit védelmi miniszter szerint indokolt lenne a brit királyi légierő (RAF) bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai állásai elleni légicsapásokba.
Fallon szerint az Iszlám Állam további terjeszkedését „annak közvetlen forrásánál", vagyis Irakban, Szíriában és Líbiában kell megakadályozni.
Hozzátette: a brit kormány tudja, hogy az Iszlám Állam tevékenységét Észak-Szíriában szervezik és onnan vezénylik.
Michael Fallon szerint a brit kormánynak már tavaly szeptemberben, az Iszlám Állam iraki állásai elleni brit légicsapásokról tartott parlamenti vita idején is az volt az álláspontja, hogy komoly érvek szólnak a szíriai katonai fellépés mellett is. David Cameron miniszterelnök azonban annak idején felmérte, hogy az akkori parlament több tagjának „fenntartásai" voltak az RAF szíriai bevetésével szemben, és a kormány nem terjeszt az alsóház elé olyan indítványokat, amelyek ügyében nincs „ésszerű mértékű konszenzus" – fogalmazott csütörtöki előterjesztésében a brit védelmi miniszter.
Fallon hangsúlyozta: azóta új parlament alakult – a május 7-ei választásokat a kormányzó Konzervatív Párt váratlan fölénnyel megnyerte -, és a képviselőknek ismét „alaposan meg kellene fontolniuk", hogy miként lehetne a leghatékonyabban fellépni az Iszlám Állam ellen.
A brit kormány mindazonáltal újból az alsóház véleményét kérné, mielőtt döntést hozna a szíriai légicsapások megkezdéséről – tette hozzá a brit védelmi miniszter.
A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe.
Az RAF Tornado harci repülőgépekből álló kontingenst vezényelt Ciprusra, és jelenleg is ez az egység vesz részt a brutalitásáról hírhedté vált milícia iraki állásai elleni légitámadásokban.
A brit királyi légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre. A brit kormány álláspontja mindig is az volt, hogy ha a szíriai bevetés szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni, annak ellenére is, hogy törvény szerint nem kell parlamenti jóváhagyás a nemzetbiztonsági indokokkal alátámasztott külső katonai beavatkozásokhoz.
Csütörtöki alsóházi előterjesztésében Fallon kiemelte, hogy Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb fokú terrorellenes készültség van érvényben.
A jelenlegi készültségi szint a hivatalos meghatározás szerint „súlyos" terrorfenyegetést jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint Nagy-Britanniát „nagy valószínűséggel" terrortámadás éri.