Irak: június volt eddig az idei legvéresebb hónap
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 1. 20:51Irakban több mint 2400 embert öltek meg júniusban, amely így az idei eddigi legvéresebb hónapja volt az arab országban – közölte július 1-én, kedden az ENSZ.
Az ENSZ szerint a halottak száma minden bizonnyal több, mivel a statisztikákban nem szerepel a nagyrészt szunnita szélsőségesek által ellenőrzött nyugat-iraki el-Anbár tartomány.
Idén a második legvéresebb hónap a május volt, amikor is 799 irakit, köztük 603 civilt gyilkoltak meg. Az áprilisi veszteségmérleg 750 fő volt.
Irakban június 9-én hadjáratot indított az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges csoport, amely a központi kormány megdöntésére törekszik. Offenzívája során már számos északi és nyugati várost elfoglalt.