Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán atomerőművek építésére alkalmas helyszíneket jelölt ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 26. 8:34

Irán kiválasztott 16 helyszínt az ország különböző részein, ahol atomerőműveket tervez építeni egy tizenöt éves átfogó energetikai program keretében – jelentette február 23-án, szombaton az állami Press TV.

A televízió idézte az iráni atomenergetikai szervezet közleményét, amely szerint az elvégzett szakértői felmérések alapján a Kaszpi-tenger, a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl partvidékén, a délnyugati Huzisztán tartományban és az ország északnyugati részében jelölték ki a 16 új nukleáris erőmű leendő helyszínét. A közlemény alapján ezek kiválasztásában a földrengésveszély mérlegelése mellett szerepet játszottak az ellenséges légicsapásokkal szembeni védhetőség szempontjai is.

Az erőműépítések részét képezik az iszlám köztársaság hosszú távú áramtermelési programjának, amely szerint húsz nagy erőmű megépítésére lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy kielégíthesse a következő másfél évtized elektromosenergia-igényeit.

A Press TV arról is beszámolt, hogy új uránlelőhelyeket fedeztek fel az országban, s ezzel 4400 tonnára növekedtek Irán uránkészletei a három évtizeddel ezelőtti 1527 tonnához képest.

A bejelentést Irán alig három nappal azelőtt tette, hogy az úgynevezett 5+1-es csoport tagjai – az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország képviselői február 26-án Almatiban tárgyalóasztalhoz ülnek Irán megbízottaival, hogy előrelépést érjenek el a perzsa ország atomprogramjának vitatott kérdéseiben.