Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni fegyvereket szállító hajót foglalt le az izraeli haditengerészet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 6. 20:41

A Gázai-övezetbe szánt korszerű iráni fegyverekkel megrakott hajót foglalt le az izraeli haditengerészet a Vörös-tengeren március 5-én, szerdán.

Az izraeli hadsereg szóvivője, Peter Lerner alezredes közölte, hogy a hajón több tucat M 302-es típusú, 160 kilométer hatótávolságú rakétákat találtak. Lerner szerint az iráni fegyverszállítmány eredeti címzettjei a Gázai-övezetben működő szélsőségesek voltak, azt azonban nem fűzte hozzá, hogy pontosan melyik szervezetről van szó.

„A palesztin terrorcsoportok soha nem látott katonai képességekhez jutottak volna" – fogalmazott a hadügyi szóvivő, és hozzátette, hogy a lefoglalt föld-föld rakéták miatt a zsidó állam területének nagy része vált volna veszélyeztetetté.

A panamai zászló alatt futó, Klos-C nevű hajó Szudán felé tartott, és onnan a fegyverek a szárazföldön, Egyiptomon keresztül kerültek volna Gázába. Lerner elmondása szerint az izraeli hadművelet Szudán és Eritrea között, nemzetközi vizeken zajlott, anélkül, hogy a tizenhat fős legénység ellenállást tanúsított volna. Utóbbiak valószínűleg nem voltak tisztában a rakomány valós mivoltával.

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter szerint Irán az egész régióban „terrorcsoportokat képez ki, finanszíroz és lát el fegyverekkel", és ennek a szerdai eset a legújabb bizonyítéka.

A „Teljes Leleplezés" fedőnevű akciót több hónapos hírszerzési munka és megfigyelés előzte meg. A rakétákat Szíriából szállították repülővel Iránba, majd a bander-abbászi kikötőn keresztül hagyták el az iszlám köztársaságot. További megtévesztésként a Klos-C előbb Irakba tartott, és csak onnan hajózott ki a nyílt vizekre – mondta Lerner.

Több hasonló incidensre került már sor, legutóbb 2011-ben, amikor az izraeli haditengerészet a Földközi-tengeren lefoglalta a Victoria nevű teherhajó fegyverrakományát. Izrael szerint a Victoria is Iránból tartott a Gázai-övezet felé.

Az iráni hadsereg eközben határozottan elutasította a vádakat, és azokat koholtnak minősítette egy nyilatkozatban.