Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ISIS: letartóztatások Katalóniában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 9. 10:24

Őrizetbe vettek Katalóniában egy terrorellenes akcióban kilenc embert, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettel – közölte a spanyol tartomány rendőrsége.

A rendőrségi közleményből kiderült, hogy a hatóságok Barcelona térségében és Tarragona tartományban fekvő több településen tartottak házkutatást, és több helyszínen fogták el a gyanúsítottakat.

A rendőrség közölte, az őrizetbe vettekkel szemben „a terrorista dzsihadizmussal, különösen az Iszlám Állammal összefüggésbe hozható különböző bűncselekmények" gyanúja merült fel.

Az utóbbi hónapokban több olyan csoportot is felszámoltak Spanyolországban, amely olyan önkéntesek toborzásával foglalkozott, akik készek a szíriai vagy iraki konfliktuszónákba utazni a szélsőséges terrorcsoport kötelékében. Az észak-afrikai spanyol enklávék, Melilla és Ceuta területén több alkalommal bukkantak a hatóságok hasonló terrorista sejtekre.

Egy bírósági forrás szerint április elsején a hatóságok őrizetbe vettek egy Katalóniában élő marokkói nőt, aki 16 éves ikerfiait Szíriába akarta küldeni, hogy a dzsihadisták soraiban harcoljanak. Egy évvel korábban a nő egy másik fia vesztette életét a közel-keleti országban.

A spanyol belügyi tárca március 12-i bejelentése szerint Ceutában őrizetbe vettek két feltételezett dzsihadistát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletek elkövetésére specializálódott csoporthoz tartoztak.

A hatóságok becslései szerint eddig mintegy száz spanyol állampolgár csatlakozott az Irakban vagy Szíriában küzdő dzsihadista milíciákhoz. Ez a szám viszonylag kevés ahhoz képest, hogy Franciaországból, Németországból vagy Nagy-Britanniából ezrek csatlakoztak a szélsőségesekhez.