Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iskolás gyerekek haltak meg egy bombázásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 28. 8:16

Huszonkét civil, köztük legalább tizennégy diák vesztette életét az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány egyik falusi iskolájának bombázásában – közölte október 26-án, szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az OSDH jelentése szerint szíriai vagy orosz harci repülőgépek több légi csapást is mértek a Hassz nevű falura.

Az ellenzéki Idlíb Médiaközpont egyik aktivistája az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy találat érte az iskola bejáratát, amikor a bombázások miatt éppen haza akarták küldeni a tanulókat, akik az épület előtt gyülekeztek. Az ellenzéki csoport tizenhét halottról számolt be. Hozzátette: félő, hogy az áldozatok száma növekszik, mivel a sebesültek közül néhányan súlyos állapotban vannak.

Muaz as-Sámi, az ellenzékiek egyik helyszínen lévő aktivistája szerint tíz légitámadás érhette a lakott területet.

A Nyugat már többször is azzal vádolta Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének és a vele szövetséges Oroszországnak a légierejét, hogy polgári célokat bombáz.

Idlíb tartomány szinte teljes egészében a Dzsejs al-Fath nevű ellenzéki ernyőszervezet és az al-Kaida terrorszervezethez köthető Dzsabhat Fatah as-Sam (korábban an-Nuszra Front) ellenőrzése alatt áll.