Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egy nap a honvédelemért!”

Szöveg: Snoj Péter |  2016. október 28. 9:22

„Egy nap a honvédelemért!” címmel tartottak rendhagyó testnevelésórát a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél október 27-én, csütörtökön. A BHSE Dózsa György úti központjában többek között akadálypálya, céllövészet és gránátdobás várta a vállalkozó szellemű fiatalokat.

A program célja − ahogy a szervezők fogalmaztak − az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a sport és az egészséges életmód kedvező hatásaira. Ezen túlmenően a sport eszközeit segítségül híva kívánták bemutatni a honvédelem szolgálatában állók fizikai felkészítésének módszereit.

1596022242

A rendezvényre a főváros különböző kerületeinek számos oktatási intézményéből hívták meg a felső tagozatos diákokat, hogy megismerkedjenek a sportolással és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel.

Az elméleti tudást katonai és honvéd sportegyesületi olimpikonokról szóló teszttel, az állóképességet pedig különböző gyakorlati feladatokkal mérették meg a szervezők. Aki túljutott az akadálypálya adta nehézségeken, folytathatta játékos kiképzését a céllövészetnél és a gránátdobópályán.

Két katonai állomás között „pihenő" gyanánt fekvőtámasz és húzódzkodás is várt a fiatalokra. Az ügyességi feladatokon túl a diákok egy négyszer négyszáz méteres futóversenyen is bebizonyíthatták, hogy ki a gyorsabb.

1596022242


Fotó: a szerző felvételei