Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlamistákat tartóztattak le Törökországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 30. 15:02

Letartóztatták Törökországban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet 49 feltételezett tagját, akik közül többről azt gyanították a hatóságok, hogy merényletet akar elkövetni október 29-én, Törökország nemzeti ünnepén – jelentette az Anadolu hivatalos hírügynökség.

Letartóztatási parancsot az IÁ 55, külföldi állampolgárságú feltételezett tagja ellen adtak ki – tette hozzá az Anadolu, de az illetők nemzetiségét nem közölte.

Törökországban az elmúlt két évben számos halálos kimenetelű merényletet követtek el, amelyeket az IÁ-nak tulajdonítanak, illetve maga a szervezet jelentkezett elkövetőként. A legutóbbit egy isztambuli diszkóban követték el tavaly szilveszterkor, és 39 ember halálát okozták vele.

Azóta a legszigorúbb biztonsági intézkedéseket tartják érvényben, és a hatóságok rendszeresen tartóztatnak le terrorizmussal gyanúsított embereket.