Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael hivatalosan is elutasította részvételét a Párizs szervezte közel-keleti békekonferencián

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 8. 22:50

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök képviselői hivatalosan tudatták november 7-én, hétfőn Pierre Vimont francia küldöttel, hogy Izrael nem vesz részt az év végén Párizsban tartandó közel-keleti békekonferencián – jelentette az izraeli média.

A Maariv című újság honlapja szerint a francia követet Jakov Nagel, az izraeli nemzetbiztonsági tanács elnöke és Jichák Molhó, a kormányfő diplomáciai tanácsadója tájékoztatta a döntésről.
Az elutasítást azzal indokolták, hogy csakis az Izrael és a Palesztin Hatóság közötti közvetlen tárgyalások vezethetnek el a békéhez, és minden más csak távolabb tolná a megegyezést.

A miniszterelnök irodájának közleménye szerint a francia kezdeményezés árt a békefolyamat előmozdításának, mert lehetővé teszi Mahmúd Abbász számára, hogy elkerülje az előzetes feltételek nélküli, közvetlen, kétoldalú megbeszéléseket.
„Izrael bizonyos benne, hogy Franciaország nem folytatja az izraeli állásponttal ellentétes konferencia előmozdítását, és el is várja ezt" – hangoztatja a közlemény.

Netanjahu kormányfő délelőtt találkozott Voreqe Bainimara fidzsi-szigeteki miniszterelnökkel, de nem tárgyalt a békekezdeményezés előmozdítására érkezett Pierre Vimonttal.

Franciaország az idén tavasszal bejelentett konferencia-javaslatával megpróbált életet lehelni a 2014 tavaszán elakadt palesztin-izraeli békefolyamatba, s ennek érdekében június elején Izrael és a palesztinok távollétében az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és a nagyobb arab államok részvételével már megszervezett egy előzetes konferenciát a békéhez vezető indítványokról.
A tervek szerint az év végéig az érintettek, vagyis Izrael és a Palesztin Hatóság részvételével egy újabb tárgyalás követte volna a megbeszélést, amelyre a palesztinok késznek mutatkoztak elmenni.

Pierre Vimontot hétfő este Abbász palesztin elnök fogadja Rámalláhban. A követ a jövő héten az Egyesült Államokba utazik a konferencia ügyéről tárgyalni.
Vasárnap egy tel-avivi konferencián Vimont hangsúlyozta, hogy Izrael részvétele a Párizs által szervezett nemzetközi konferencián a kétállami megoldás iránti elkötelezettségét bizonyítaná, és hozzátette, hogy a választások után egyezteti a leköszönő amerikai kormányzattal a Barack Obama elnök hátralévő idejében még lehetséges lépéseket.