Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael hosszú távú megoldást akar

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 22. 8:34

Izrael hosszú távú megoldást akar a gázai válságra, s ha diplomáciai eszközökkel ez megteremthető, akkor ebben készséges partner lesz – jelentette ki Benjámin Netanjahu kormányfő, miután november 20-án, kedden találkozott Ban Ki Munnal. „Ha azonban határozottabb katonai fellépésre van szükség az állandó rakétatámadások leállítására, Izrael nem fog habozni, hogy megtegye azt, ami népe megvédelmezéséhez kell” – tette hozzá.

Az ENSZ-főtitkár Kairóból érkezett Izraelbe, szerdán pedig Rámalláhba utazik, hogy Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével tárgyaljon. Jeruzsálemben Avigdor Liberman külügyminiszterrel is találkozott.

Az izraeli parlament külügyi és védelmi bizottsága kedden jóváhagyta Ehud Barak védelmi miniszter döntését, amelynek értelmében akár 75 ezer tartalékost is mozgósíthatnak.

Ban Ki Mun elítélte a palesztin rakétatámadásokat, de a lehető legnagyobb önmérsékletre szólította fel Izraelt. Egyben felajánlotta szolgálatait a tűzszünet létrehozásához.

Nabíl al-Arabi, az Arab Liga főtitkára kedden Gázában hangsúlyozta: az arab és muzulmán országok számára nem a hat napja tartó gázai vérontást lezáró tűzszünet elérése a leglényegesebb, hanem az, hogy véget vessenek az izraeli megszállásnak.

Az Arab Liga minisztereinek küldöttsége kedden érkezett a Gázai övezetbe, hogy szolidaritását fejezze ki a palesztin területtel. A küldöttség tagja Rijád al-Malki, a Palesztin Autonómia külügyminisztere és Ahmet Davutoglu, a török diplomácia feje is.

Eközben a Hamász radikális palesztin mozgalom közölte, hogy éjféltől tűzszünet lép életbe a Gázai övezetnél.
„Megállapodás született. Helyi idő szerint kedd este kilenckor fogják bejelenteni, és éjféltől lép hatályba" – mondta a szervezet egyik illetékese, Ajman Taha Kairóban.

„A Hamász, az Iszlám Dzsihád és az egyiptomi közvetítő közös sajtóértekezletén jelenti be Kairóban a tűzszünetet" – erősítette meg az Iszlám Dzsihád egyik illetékese Gázában.

Ezzel a tájékoztatással nagyjából egy időben egy izraeli kormányszóvivő azt mondta a CNN amerikai hírtelevízióban, hogy a megállapodást még nem kötötték meg, s a tárgyalások még folynak.

A Háárec izraeli napilap diplomáciai tudósítója, Barak Ravid két, neve elhallgatását kérő izraeli vezetőre hivatkozva azt mondta, hogy a tűzszünet várhatóan kedd este, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter jeruzsálemi látogatása alatt lép életbe.