Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli bombázás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 4. 8:34

Senki sem sérült meg a támadásban, amelyre a novemberi tűzszüneti megállapodás óta nem volt példa. Palesztin források szerint Izrael több hónap óta először ismét légitámadást hajtott végre a radikális palesztin szervezet, a Hamász által ellenőrzött Gázai övezetben.

A támadásra – mint a Hamász képviselője állította – április 2-án, késő este került sor. Több izraeli repülőgép az övezet északi részét bombázta, de senki nem sebesült meg.

Tavaly novemberben az egymás elleni kölcsönös támadások után Izrael és a Hamász tűzszünetben állapodott meg. Azóta a mostani volt az első légitámadás a Gázai övezet ellen – közölte a Hamász-képviselő.

A Times of Izrael című lap szerda hajnalban arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg megerősítette a légitámadást. Az újság idézte a hadsereg szóvivőjét, aki azt közölte, hogy a légicsapás legalább egy gázai terrorista célpont ellen irányult. A szóvivő azt állította, hogy még a támadás előtt a Gázai övezetből rakétákat lőttek izraeli területre.