Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karzai titkos tárgyalásokat folytat a tálibokkal?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 5. 9:12

Titkos béketárgyalásokat folytatott Hamid Karzai afgán elnök a kormánya ellen lázadó, fegyveres tálibokkal a közelmúltban, és ezekről nem tájékoztatta nyugati szövetségeseit sem – írta február 4-én, kedden a The New York Times című amerikai napilap.

A magas rangú afgán kormányzati tisztviselők és befolyásos tálib vezetők között az elmúlt két hónapban Dubajban és Rijádban tartott egyeztetések a lap forrásai szerint sok eredménnyel eddig nem jártak, Karzai szóvivője, Aimal Faizi viszont pozitívnak értékelte azokat.
A név nélkül nyilatkozó források szerint a titkos tárgyalások ténye magyarázat lehet arra, hogy Karzai az elmúlt hónapokban miért mutatkozott egyre ellenségesebbnek az Egyesült Államokkal szemben. Az elnök egyelőre elutasítja, hogy aláírja Washingtonnal az idei katonai kivonulás utáni időszakra vonatkozó, kétoldalú biztonsági szerződést.

Karzai a nyugati bírálatok ellenére ragaszkodott több bebörtönzött tálib harcos szabadlábra helyezéséhez is, továbbá – torzított tartalmú bizonyítékokra hivatkozva – az országában elkövetett „háborús bűnökért" bírálta az amerikaiakat.

Az Egyesült Államok egyre türelmetlenebbnek tűnik az afgán vezetéssel szemben, és különösen a kétoldalú megállapodás halogatása aggasztja. Barack Obama elnök kedden folytat megbeszélést a témáról az érintett katonai parancsnokokkal. Amerikai részről mindazonáltal már olyan jelzéseket is adtak, hogy amennyiben a szerződést nem írják alá, valamennyi csapatot kivonják Afganisztánból. Ez a katonai mellett érzékeny anyagi veszteséget is jelentene Kabul számára.

A The New York Times szerint az sem zárható ki, hogy a tálibok elsősorban az április eleji elnökválasztást igyekeznek befolyásolni azzal, hogy tárgyalóasztalhoz ültek Karzai elnökkel (aki már nem indulhat újra a posztért), és nem is céljuk a fegyvernyugvás elérése. A tárgyalások eddig bizonyosan nem jártak a tálib támadások hevességének mérséklődésével, hiszen januárban 2008 óta a legnagyobb számú fegyveres incidens zajlott le Afganisztánban, és ez a trend februárban is folytatódni látszik.

A tálibok tagadják

Tagadják a tálibok, hogy titkos tárgyalásokat folytatnak az afgán kormánnyal, ahogy azt a The New York Times című amerikai napilap állította keddi számában.

„Határozottan visszautasítunk minden olyan híresztelést, amely szerint vezetőink a kabuli kormány képviselőivel találkoznak" – közölte Zabihulla Mudzsahid tálib szóvivő a sajtó érdeklődésére.

Az afganisztáni tálibok hivatalosan nem hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a kabuli kormány képviselőivel, akiket az Egyesült Államok kiszolgálóinak tartanak. A szélsőséges mozgalom tavaly Dohában irodát nyitott azzal a céllal, hogy közvetlenül az amerikaiakkal kezdjenek megbeszéléseket, de a kezdeményezés végül meghiúsult, miután Karzai elnök tiltakozott és ragaszkodott ahhoz, hogy csak a kabuli kormány jogosult a tálibokkal tárgyalni.