Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai beavatkozásra szólította fel Obamát két tekintélyes szenátor

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 23. 15:57

Szíriai katonai beavatkozásra szólította fel az amerikai elnököt két tekintélyes szenátor március 21-én, csütörtökön.

Carl Levin demokrata szenátor, a szenátus fegyveres erők bizottságának elnöke, valamint John McCain republikánus szenátor, korábbi elnökjelölt levelet írt Barack Obamának, és azt kérte, hogy az amerikai légierő mérjen csapást a szíriai légierőre, és az országon belül, az északi határ mentén hozzanak létre védett övezetet. Felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Törökország déli határvidékén ott vannak már az amerikai Patriot típusú légvédelmi rakétaütegek, amelyeket át lehetne irányítani az övezet védelmére.

Levin és McCain azt is kérte, hogy Washington növelje az elismert ellenzéki csoportok támogatását, értve ezen taktikai hírszerzési információkat, élelmet, gyógyszert, üzemanyagot és távközlési felszerelést.

A vegyi fegyverek bevetéséről szóló, ellentmondásos jelentéseket is idézve azt írták Obamának, hogy Szíria szétesik Bassár el-Aszad elnök uralma alatt.