Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai és családegyesítési kérdéseket vitat meg Dél- és Észak-Korea

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. június 2. 16:23

A két Korea megállapodott abban, hogy általános szintű katonai kérdéseket vitat meg június 14-én Panmindzsonban az országaik közötti feszültség enyhítésére tett erőfeszítések részeként – közölte a dél-koreai sajtó június 1-jén, pénteken.

Egyezség született köztük arról is, hogy június 22-én az észak-koreai Kumgang-hegyi üdülőhelyen képviselőik ismét összeülnek, megvitatandó az 1950-53-as koreai-háborúban szétszakított családok alkalmi találkozóinak felújítását. A delegációk azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák a Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető április végi csúcstalálkozóján született egyezségek megvalósítását. A két politikus akkor a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről állapodott meg, valamint arról, hogy hivatalosan véget vetnek az 1950-53-as, fegyverszüneti megállapodással lezárt koreai háborúnak.

Pénteken az öttagú észak-koreai delegációt Ri Szon Gvon, az országegyesítési bizottság vezetője irányította, de helyet kapott benne a vasúti közlekedés minisztériumának helyettes vezetője, valamint a sportügyi tárca miniszterhelyettese is. A déliek küldöttségét Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter vezette, míg a közlekedési-, a kulturális-, a sportügyi- és a tájékoztatási tárca miniszterhelyettesi szinten képviseltette magát. A felek abban is megállapodtak, hogy június 18-án, a közelgő ázsiai játékokra tekintettel, megvitatják egy sportügyi együttműködés lehetőségét.

A számos egyezség ellenére az újabb magas szintű találkozó időpontját nem tűzték ki, mondván, hogy a következő tárgyalás napirendjét majd a munkacsoportokban lefolytatott megbeszélések fényében határozzák meg.