Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonákra támadt az Iszlám Állam Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 19. 9:50

Megtámadott Afganisztánban több őrhelyet az Iszlám Állam terrorszervezet, az órákig tartó összecsapásokban tizenhét katona és öt rendőr elesett – közölte február 17-én, pénteken egy tartományi illetékes.

Ahmad Ali Hazrat, a keleti Nangarhar tartományi tanácsának elnöke elmondta, hogy a terroristák előző éjjel rohanták meg az őrhelyet Dih Bala körzetben. Három irányból intéztek támadást. A heves összecsapás órákon át tartott. Elesett tizenhét katona és huszonegy terrorista. Az őrhelyet sikerült megvédeni.

Ugyancsak pénteken a szintén a keleti országrészben fekvő Kunár tartományban is megtámadtak több őrhelyet az Iszlám Állam fegyveresei, és megöltek öt rendőrt. A tartomány kormányzója szerint a vakmerő támadások közel két óráig tartottak, és láthatólag össze voltak hangolva. A szélsőséges dzsihadisták nehéz géppuskákat és robbanószerkezeteket is bevetettek, de a rendőrök elűzték őket.

Kunár a pakisztáni határ mellett van, ahol erősen jelen vannak a kormányellenes erők.