Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tél-közepi találkozó Gentben

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2017. február 19. 8:25

A NATO Tartalékos Tisztek Szövetsége (CIOR) február első napjaiban rendezte meg szokásos téli konferenciáját, ezúttal – a szokásos brüsszeli helyszíntől eltérően – a belgiumi Gent városában.

1596027910

A CIOR és a CIOMR téli találkozójának résztvevői

A helyszínváltozás oka, hogy jelenleg is folyik a NATO szervezeti elemeinek költözése az új, korszerű székházba, így nem tartották meg a szokásos közös NATO Tartalék Erők Tanácsa (NRFC) – CIOR napra, amikor a tartalékosok civil szervezetei találkozhatnak saját és más nemzetek hivatalos katonai képviselőivel is.

A mostani helyszínen is több mint száz tartalékos tiszt cserélt tapasztalatokat, értékelte az elmúlt félév eseményeit, valamint meghatározták a szervezetre váró feladatokat. A rendezvény – immár hagyományosan – egybeesett a CIOR testvér-szervezetének, a NATO Tartalékos Egészségügyi Tisztek (CIOMR) hasonló találkozójával.

A tartalékos katonák jelentőségét, szervezeteik fontosságát a NATO-ban jól bizonyítja, hogy a védelem ügyét támogató számos civil szervezet közül a szövetség mindössze néggyel ápol megkülönböztetett kapcsolatot, és ezek között ott van a CIOR és a CIOMR is.
A NATO Katonai Bizottsága 1988. március 27-én, határozatban ismerte el a CIOR és a CIOMR működését, ami erős legitimitást ad ezeknek a szervezeteknek, valamint nemzeti tagszervezeteiknek, amelyek között ott van a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) is. A genti megbeszélésekre természetesen a MATASZ is meghívást kapott; a képviselet a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztállyal együttműködésben valósult meg. A rendezvényen a MATASZ elnöke, Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, CIOR alelnök, valamint dr. Tóth Gergely százados, MATASZ külügyi munkacsoport vezető, CIOR főtitkár-helyettes képviselte Magyarországot, ők elsősorban a szervezet legfőbb döntéshozó testülete, a Tanács munkájában vettek részt.

A találkozót az elmúlt évek szokásának megfelelően megelőzte egy biztonságpolitikai szeminárium is, amelyet a Rajna partján, Bonnban szervezett a CIOR a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen. Ennek témája a tagországok biztonságára leselkedő külső és belső veszélyek összefonódása, és annak megvitatása volt, hogy milyen lépésekkel lehetséges a védekezés. A szeminárium résztvevőit ezután a szervezők átszállították Gentbe, ahová a többi küldött is érkezett.

1596027910

A NATO főtitkár tanácsadója és Széles tábornok régi ismerősökként üdvözölték egymást.

A megbeszélések nyitó eseményét a genti városháza impozáns tróntermében tartották, ahol a NATO-főtitkár tanácsadója, Chris Donelly tartott előadást a NATO-orosz viszonyról, kiemelve a (dez)információs műveletek egyre növekvő szerepét. Gondolatmenetének központi eleme volt, hogy az eddigi viszonylag jól elválasztható háború/béke dichotómiával szemben a világ egyre inkább egy folyamatos, néha nyílt, néha leplezett eszközökkel vívott küzdelem korába lép, ahol a külső és belső fenyegetettségek is egyre jobban összefonódnak. Mivel a nyugati világ domináns szerepe egyre kevésbé magától értetődő, így más szereplők kihasználhatják az említett gyengeségeket, amelynek csak a szövetség összetartása és szolidaritása szabhat gátat.

Ezt követően mind a CIOR Tanácsa, mind a szakosított bizottságok megkezdték munkájukat, amely elsősorban a 2017-es év rendezvényeinek előkészítésében, valamint – a Tanács esetében – bizonyos általános szervezeti kérdések (tisztségviselők, tagdíjak stb.) megvitatásában állt. Tóth százados röviden részt vett a CIMIC és a jogi bizottságok munkájában, mivel mindkét helyen téma volt a migráció, és az arra adott válaszok elemzése. A magyar lépéseket általában érdeklődés és elismerés övezi e területen.

A megbeszélések végén a bizottságok ismertették terveiket, amelyek közül a leginkább jelentős CIOR – rendezvény az augusztus elején Prágában megrendezendő kongresszus, és annak mellékeseményei (katonai versenyek, fiatal tisztek műhelye, szimpózium) lesznek. Emellett érdeklődésre tarthat számot a CIOR Nyelvi Akadémia, amely angol és francia nyelvű képzést biztosít tartalékos tiszteknek, illetve a Békepartnerségi (PfP) biztonságpolitikai Szeminárium, amely elsősorban a CIOR nem NATO-tag résztvevőinek jelent lehetőséget a szervezet munkájában való bekapcsolódásba.

1596027910

Ülésezik a CIOR Tanács

Fotó: CIOR és a szerző