Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két francia állampolgár vehetett részt a lefejezésben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 20. 12:09

Két francia állampolgár vett részt abban a csoportos lefejezésben, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet követett el a hét végén – közölte Párizsban egy meg nem nevezett, az ügyben tájékozott forrás.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter november 17-én, hétfőn bejelentette: nagy a valószínűsége annak, hogy egy francia állampolgár közvetlenül részt vett Peter Kassig amerikai segélymunkás és legalább 14 szíriai kormánykatona lefejezésében, amiről az IÁ vasárnap tett közzé egy videofelvételt az interneten. A szóban forgó francia az 1992-es születésű Maxime Hauchard az ország északnyugati részén, Normandiában található Rouenból, aki 2013 augusztusában utazott el Szíriába.

Egy titkosszolgálati forrás hozzátette: folynak a vizsgálatok annak megállapítására, hogy egy másik francia állampolgár is beazonosítható-e a hóhérok között: egy szintén 1992-ben született, az iszlám hitre áttért fiatalról lehet szó, aki Hauchardhoz hasonlóan 2013 augusztusában csatlakozott az IÁ-hoz, s tavaly október óta van ellene érvényben elfogató parancs.

Szerdán közölte egy forrás, hogy megerősítést nyert a másik francia részvétele is a kivégzésben. Ő a Párizs környéki Villiers-sur-Marne-ból származik, és felvette az Abu Otman nevet – mondta az AFP francia hírügynökségnek, de a fiatal valódi nevét nem közölte.

Nem sokkal korábban az Ausztráliában tartózkodó Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy majdnem bizonyos a második francia jelenléte a kivégzés helyszínén, de szerepüket még ki kell deríteni. „E pillanatban azt tudjuk kijelenteni, hogy két franciát azonosítottak" – mondta Hollande.