Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kína bezárta külképviseleteit Jemenben, befejezte a mentést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 7. 23:16

Kína ideiglenesen bezárta nagykövetségét Jemen fővárosában és főkonzulátusát Ádenben, a képviseletek diplomatái, dolgozói elhagyták az országot – közölte a külügyminisztérium szóvivője április 6-án, hétfőn.

Hua Csun-jing hozzátette, a lépésre azt követően került sor, hogy az egyre romló biztonsági körülmények miatt evakuálták a kínai állampolgárokat.
Szintén hétfői jelentések szerint 38 kínai és 45 Srí Lanka-i állampolgárral a fedélzetén kifutott a nyugat-jemeni kikötőből egy kínai hadihajó a Vörös-tenger partján fekvő kelet-afrikai ország, Dzsibuti irányába. Ez volt a kínaiak utolsó kimenekített csoportja.

Március 29-én a Linji nevű fregatton 122 kínai állampolgár, egy nappal később egy másik kínai hadihajón, a Vejfangon 449 hagyta el a belháborútól szenvedő Jement. A Linji később visszatért, és tíz ország kérésének eleget téve más országok állampolgárai közül további 225 személyt evakuált: pakisztániakat, etiópiaiakat, szingapúriakat, lengyeleket, olaszokat, németeket, briteket és egy-egy kanadai, ír és jemeni állampolgárt. Korábban román, indiai, spanyol és egyiptomi állampolgárok kimenekítésében is részt vettek a kínai hajók. Valamennyien biztonságban megérkeztek Dzsibutiba.

Peking az Ádeni-öbölből vezényelte hadihajóit a jemeni kikötőkbe, egyúttal felfüggesztette részvételét a kalózok elleni nemzetközi tengeri járőrözésben.
Korábbi jelentések szerint Algéria szombaton 160 állampolgárát menekítette ki Jemenből, Oroszország pedig szintén folytatja a széles körű evakuálást. Orosz repülőgépek az elmúlt napokban körülbelül hatszáz embert vittek egy Moszkva környéki repülőtérre.

Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei csaknem két hete hajtanak végre légicsapásokat a szomszédos Jemenben az Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőt támogató, jelentős katonai sikereket elért síita húszi milíciák ellen.