Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kínai gépre emelték a japán készültséget

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. január 14. 20:23

A Japán Légi Önvédelmi Erők készültségi repülőgépeit emelték egy kínai repülőgép elfogására, amely a Kelet-kínai tengeren található, vitatott Diaoyutai sziget és hozzá tartózó szigetekhez közelített. A kínai, kéthajtóműves Harbin Y-12-t a japán légierő vadászrepülőgép géppárja elfogta.

http://www.jetfly.hu/rovatok/jetfly/news/kinai-gepre-emeltek-a-japan-keszultseget/
1595965551

Harbin Y-12

Információk szerint a Kínai Nemzeti Óceánkutató Hivatal repülőgépe a szigetcsoporttól 160 kilométeres távolságban repült. A japán védelmi minisztérium közleménye szerint az ország légterét  nem sértette meg a kínai gép.

A Diaoyutai szigetcsoport körüli területi vita Japán és Kína között 2012 szeptemberében súlyosbodott el azok után, hogy Tokió bejelentette a szigetek megvásárlását. Több mint egy éve a Kínai Népköztársaság hadihajói szinte állandó jelleggel a szigetek közelében tartózkodnak és időről-időre „tüntetőleg" megközelítik a szigetcsoport parti zónáját, amit Tokió a sajátjának tekint. Mindezek mellett a Kínai Nemzeti Óceánkutató Hivatal repülőgépei is gyakran feltűnnek a szigetek közelében.

Ez az eset az első azok után, hogy az elmúlt év novemberében Peking egyoldalúan kiterjesztette légvédelmi zónáját az ország dél-keleti részén, a Kelet-kínai tengeren, amely így eléri a problémás szigetcsoport légterét is.