Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Néhány héten belül Iránba látogat Catherine Ashton

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 14. 21:31

Iránba látogat néhány héten belül az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Catherine Ashton – ezt maga jelentette be Kuvaitvárosban január 13-án hétfőn, alig két nappal azután, hogy a teheráni vezetés meghívta őt.

„Érdeklődéssel fogadtam a meghívást, hogy és természetesen szándékomban áll eleget tenni neki a következő hetekben" – mondta Ashton a kuvaiti kollégájával, Szabah Háled asz-Szabahhal közösen tartott sajtóértekezleten.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes szombaton közölte, hogy kormánya látogatásra hívta az unió diplomáciájának vezetőjét, aki a nagyhatalmakat képviselte az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott tárgyalásokon.

Ashton jelenleg öbölbeli körutat tesz, hogy megvitassa a Szíriával foglalkozó Genf-2 értekezlet, az Iránnal kötött nukleáris megállapodás és az izraeli-palesztin békeerőfeszítések kérdéseit. Kuvaitvárosi sajtóértekezletén ismét felszólította a feleket a novemberben Iránnal kötött átmeneti megállapodás végrehajtására, s azt mondta, hogy az Európai Unió „ellenőrizné az iráni nukleáris létesítményekben folyó tevékenységeket".

A novemberben kötött alku szerint Irán fél évre leállítja nukleáris programját, cserébe pedig enyhébbek lesznek vele szemben a nemzetközi gazdasági szankciók.

Ashton kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a hét végén született szakértői egyezség – az átmeneti megállapodás végrehajtásáról – valósággá váljon, s reményét fejezte ki, hogy „hamarosan" egy átfogó megállapodást is sikerül tető alá hozni.

A „hatok" (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), valamint Irán között a hét végén született szakértői megállapodás tényét Brüsszelben, Teheránban és Washingtonban is megerősítették. A végrehajtási terv így január 20-án lép majd életbe.

Az iráni atomügynökség szóvivője hétfőn bejelentette, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői január 18-án érkeznek Teheránba a megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére.