Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Körbevett a dél-koreai hadsereg egy ámokfutó katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 23. 20:17

Körbevette a dél-koreai hadsereg június 22-én, vasárnap egy erdőben azt az ámokfutó katonáját, aki szombaton megölte öt őrtársát, további hetet pedig megsebesített, majd elmenekült.

Az őrmester a bekerítés ellenére nem adta meg magát, patthelyzet alakult ki szórványos lövöldözéssel. A hadsereg a helyszínre vitte a katonai szüleit, hogy rávegyék fiukat a megadásra. Egyelőre nincs eredmény.

Az eset az észak-koreai határ közelében történt, de semmi sem utal arra, hogy Észak-Koreának köze lenne a történtekhez, vagy, hogy bármiféle politikai vonatkozása lenne. A Yonhap dél-koreai hírügynökség forrásai szerint a tettes pusztán nehezen alkalmazkodott a katonaélethez és emiatt egy ideig szerepelt azon a listán, amelyen a hadsereg „különleges figyelmet" igénylő tagjait tartják nyilván, például az öngyilkosságra hajlamosakat. Az ilyenek nem teljesíthetnek szolgálatot fontos őrposztokon. Tavaly novemberben azonban az őrmester hivatalos katonai értékelése javult, és ugyan fokozott figyelemmel kellett őt kísérni, de beoszthatták fontos őrposztokra. A férfinak szeptemberben telt volna le sorköteles szolgálati ideje.

Nem ez az első ilyen eset Dél-Koreában (sem). 2011-ben a tengerészgyalogság egy 19 éves tizedese négy társával végzett , 2005-ben pedig egy közlegény nyolc alvó társát ölte meg. Mindkét ámokfutót halálra ítélték, bár máig sem hajtották végre egyik ítéletet sem.

Dél-Koreában minden egészséges férfinak két évig kell szolgálnia a hadseregben 18 és 35 éves kora között, hogy fent tudják tartani a fegyveres erők 600 ezer fős létszámát a határ túloldalán fegyverben álló 1,2 millió észak-koreai katona elrettentésére.

A két Korea jogilag a mai napig háborúban áll, mivel az 1953-ban véget ért háború után békeszerződés helyett csak fegyverszüneti megállapodás született.