Koreai válság: a NATO főtitkára óva intett a katonai beavatkozástól
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. október 14. 20:29Óva intett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy esetleges katonai beavatkozástól Észak-Korea ellen, rámutatva, hogy az minden bizonnyal pusztító következményekkel járna.
A főtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes szereplők tétlenül figyelik a fejleményeket, azonban leszögezte, hogy a NATO nem tervez katonailag jelen lenni a térségben.
Hozzátette, a NATO szakértői dolgoznak rajta, hogy miként kellene korszerűsíteni a szervezet légelhárító rendszerét, válaszul az észak-koreai rakétatechnológiai fejlesztésekre.
Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan egy hónapon belül két ballisztikus rakétát is átlőtt Japán felett, szeptember elején pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre.
Stoltenberg emellett az Egyesült Államok és Törökország közötti diplomáciai feszültségről is beszélt, felszólítva a feleket, hogy mielőbb találjanak megoldást a konfliktusra.
Aláhúzta: az együttműködés Ankarával kulcsfontosságú az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.
Az Egyesült Államok és Törökország között előző héten mérgesedett el ismét a viszony, miután a török hatóságok letartóztatták az ankarai amerikai konzulátus két helyi alkalmazottját. Erre az amerikaiak felfüggesztették a turistavízumok kiadását, amire a washingtoni török nagykövetség szintén vízumfelfüggesztéssel válaszolt.