Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kormányhadművelet Aleppó közelében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 13. 8:32

Ellenzéki fegyveresek ellen indított új hadműveletet a szíriai hadsereg az északi Aleppó tartományban, a művelet során január 11-én, szombaton 40 lázadót megöltek – jelentette a hivatalos szír hírügynökség, a SANA.

A hadsereg abban a körzetben kezdett új akcióba, ahol az elmúlt napokban heves belső csatározások zajlottak le az ellenzékiek között, mindenekelőtt az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű, szélsőséges – az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő – fegyveres csoport és a mérsékeltebb felkelők között.

Ez utóbbi harcokban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet közlése szerint már közel ötszázan meghaltak, köztük 85 polgári személy is.

Az ILIÁ ellen egyre több radikálisabb csoport is fellép, ugyanakkor a kormány értésre adta, hogy az összes ellenzéki fegyveres csoportot egy kalap alá veszi.

Omrán ez-Zohbi tájékoztatási miniszter a napokban tartott sajtótájékoztatóján is kijelentette, hogy a kormány álláspontja szerint valamennyi lázadó szervezet terrorcsoport, függetlenül attól, hogy mi a nevük és mi történik közöttük.