Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közelíti az egymilliót a németországi menedékkérők száma

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 27. 10:27

Németországban már 950 ezernél is több menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta a Die Welt című lap november 26-i, csütörtöki beszámolója szerint. A szövetségi rendőrség a Die Welt érdeklődésére közölte, hogy novemberben a hónap 24. napjáig bezárólag 192 827 menedékkérőt vettek nyilvántartásba.

Ez azt jelenti, hogy már a hónap vége előtt csaknem egy héttel több menedékkérő érkezett, mint bármikor korábban egy hónap alatt. Az eddigi havi rekord októberben volt 181 166 fővel.
Az év elejétől október végéig 758 473 menedékkérőt vettek nyilvántartásba Németországban, a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség új adata alapján pedig január 1-jétől november 24-ig 951 300-at, vagyis a menedékkérők száma már most jóval meghaladja a kormány egész évre szóló előrejelzésében szereplő 800 ezret.
A menedékkérők száma a leginkább visszafogott szakértői becslések szerint is eléri az egymilliót az év végéig. Ez legalább három szempontból rendkívüli fejlemény.
Rendkívüli történelmi távlatban szemlélve, hiszen a menekültügy törvényi szabályozásának kezdete és a berlini fal ledöntése (1953-1989) közötti időszakban 0,9 millió menekültet regisztráltak a Német Szövetségi Köztársaságban, azaz 36 év alatt nem ment annyi menedékkérő Németországba, mint az idén.

Az ország újraegyesítése óta ugyan jelentősen megugrott a Németországban menedéket keresők száma, 1990-től 2014-ig 3,2 millióan érkeztek, és 2007 óta ugyan folyamatos növekedés mutatkozik az éves bontású adatsorokban, de arra egy szakértő sem számított, hogy az idén az egymilliós határt is átlépheti a menedékkérők száma – mutatott rá a Die Welt.
Az egymilliós nagyságrend rendkívüli a társadalmi-demográfiai viszonyokat tekintve is, egyebek között azért, mert a német társadalom a menekülthullám révén az idén több taggal bővül, mint a születések száma révén. Tavaly nagyjából 715 ezren születtek Németországban, harmaduk migrációs hátterű – első vagy második, harmadik generációs bevándorló – családba, és mindez várhatóan az idén is hasonlóan alakul.
A bevándorlás mozgatórugóit tekintve az látszik, hogy az idén a menekültstátus megszerzése lesz az első számú tényező. Tavaly nagyjából 1,1 millió külföldi állampolgár vándorolt be a 82 millió lakosú Németországba, köztük 630 ezer európai uniós állampolgár. A bevándorlók többsége munkavállalási, tanulási vagy családegyesítési céllal érkezett. Az idén viszont a bevándorlási folyamat szerkezete gyökeresen megváltozik, a legtöbb migráns a menekültstátus megszerzése céljából lép be Németországba.

Az egymillió menedékkérő megjelenése nemzetközi összevetésben is rendkívüli fejlemény, azt jelenti, hogy az idén több menedékkérő érkezik Németországba, mint tavaly a 44 legfejlettebb ipari országba összesen – írta a Die Welt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) statisztikájára hivatkozva. Az UNHCR 38 európai országot, valamint az Egyesült Államokat és Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot, illetve Dél-Koreát és Japánt sorolja a legfejlettebb ipari államok közé. Ezekben az országokban tavaly 866 020 menedékkérőt regisztráltak. Az eddigi csúcs 1992-ben volt, akkor a negyvennégyek együttvéve csaknem 900 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba. Németország az idén egymagában már novemberben megdöntötte ezt a rekordot.