Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lecsapott az Iszlám Államra az iráni légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 4. 10:00

Iráni vadászgépek az elmúlt napokban csapást mértek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista terrorszervezetre Irak keleti részén, anélkül, hogy ezt összehangolták volna az Egyesült Államok hasonló támadásaival – közölte december 2-án az amerikai védelmi minisztérium.

„Jelzéseink vannak arra vonatkozóan, hogy F-4 Phantom típusú harci gépekkel légitámadásokat indítottak az elmúlt napokban" – jelentette ki John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.

John Kirby azután nyilatkozott erről, hogy az al-Dzsazíra arab hírtévé iraki felvételeket mutatott be egy légitámadásról, és a képsorokon az iráni légierő által használt F-4-esekhez hasonló vadászgépek látszottak.

A harci gépek a híradás szerint az Iránnal határos Dijála tartománybeli célpontokat támadtak.

A Pentagon szóvivője kijelentette, hogy az Egyesült Államok a bagdadi kormánnyal egyeztetve hajt végre bevetéseket Irak felett. „Semmi sem változott az ezzel kapcsolatos politikánkban, amelynek értelmében tevékenységünket nem hangoljuk össze az irániakkal" – hangoztatta Kirby.

Az iráni hadsereg a szárazföldön már eddig is segítette az iraki síita milíciákat és az iraki hadsereg egységeit az Iszlám Állam elleni harcukban. Mindazonáltal ez volt az első alkalom, hogy a Pentagon megerősítette, Irán légierejét is bevetette a szélsőséges szervezet ellen.

Irán szovjet gyártmányú Szu-25-ös csatarepülőgépeket is Irak rendelkezésére bocsátott, egyes hírek szerint pilótákkal együtt.

A francia hírügynökség szerint az IÁ elleni iráni légicsapások híre jól mutatja, hogy a szélsőséges iszlamista szervezet jelentette veszély közelebb hozta egymáshoz a két régi ellenséget, Washingtont és Teheránt.

Az iráni vezetés széles körű kapcsolatokat ápol a bagdadi síita kormánnyal, amely csak súlyos nehézségek árán tud szembeszállni a szunnita dzsihadisták támadásaival.

Amerikai harci gépek naponta hajtanak végre bevetéseket Irak légterében, több szövetséges ország, köztük Franciaország, Ausztrália vagy Kanada támogatásával. Az Egyesült Államok augusztus 8-án kezdte meg az IÁ elleni iraki légicsapásait, majd szeptembertől a szomszédos Szíriában is megindította a csapásokat.