Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lelőttek egy férfit a párizsi Orly repülőtéren

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 19. 10:02

Lelőttek egy férfit március 18-án, szombat reggel a párizsi Orly repülőtéren, miután elrabolta egy katona fegyverét – közölte a francia belügyminisztérium. Egy útellenőrzés során pedig egy rendőrt ért találat.

A férfi, miután elvette egy biztonsági műveletben részt vevő katona fegyverét, bemenekült a repülőtér egyik üzletébe. A biztonsági erők lelőtték a férfit – közölte a minisztérium szóvivője. Senki más nem sérült meg az incidensben.

Az Orly két terminálján felfüggesztettek minden légi járatot a reggeli fegyveres incidens után – közölte időközben a repülőtéri igazgatóság. Egyes érkező járatokat a Párizstól északra lévő Charles de Gaulle repülőtérre irányítanak át.

A repülőteret az eset után átvizsgálják, hogy a férfi esetleg nem hagyott-e valahol egy pokolgépet.

Egy rendőr azt mondta az AP hírügynökségnek: nem tudni, hogy a lelőtt férfi egyedül akart-e valamilyen támadást elkövetni.

Meglőttek egy rendőrt is Párizstól északra egy útellenőrzés során – közölte szombaton a francia belügyminisztérium.