Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lemondott a dán védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 1. 8:22

Lemondott Dánia védelmi minisztere, miután hetek óta támadások érték a sajtóban politikai tisztességtelenség miatt.

Carl Holst szeptember 29-én, kedden beismerte, hogy közpénzből fizette júniusi választási kampányában közreműködő egyik tanácsadóját. Dániában ez tilos.

Holstot azért is támadták, mert miniszteri munkájának megkezdése után is felvett korábbi tisztségéből fakadó pénzeket.

Holst Dél-Dánia közigazgatási vezetője volt.

Dánia miniszterelnöke, Lars Loekke Rasmussen közölte, hogy a védelmi miniszter saját elhatározásából mondott le, ő pedig várhatóan már a napokban  megnevezi Holst utódját.