Ágner Gyula hazatér

„Ágner Gyula személyét 2001 óta ismerjük, amikor is két kollégámmal, Illésfalvi Péterrel és dr. Kovács Vilmos ezredessel megírtuk a Vitézségért című könyvet, amely arról a huszonkét magyar és egy német tisztről szól, akik megkapták a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet" – mondta a HM TKHFK osztályvezetője, majd hozzátette, hogy a főhadnagyot a szakma már ismerte, hiszen ezt a kitüntetést nagyon kevesen kapták meg a második világháború folyamán.

A minisztériumon belül 2010 után létrejött a hadisírgondozó hivatal. Akkor határozták el, hogy felkutatják azokat a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel jutalmazott katonákat, akik hősi halált haltak, és sírhelyüket senki nem ismeri. „Ilyen volt vitéz Barankay József rohamtüzér százados is, akinek sírját 2012-ben Ukrajnában találtuk meg, és 2012. november 6-án a Fiumei úti sírkertben katonai tiszteletadás mellett temettük újra" – mondta az alezredes, hozzátéve, hogy Ágner Gyula sírhelyéről is tudtak. „Először 2013-ban látogattunk el a mindössze ötszáz lelkes faluba, Ljucskiba, ami az Északkeleti Kárpátok közvetlen előterében helyezkedik el. A templomkertben a sírok már nem voltak meg, a sírhalmokat is nehezen lehetett megtalálni, ráadásul újratemetések is történtek, de korabeli fényképek és a veszteségi dokumentumok alapján sikerült meghatároznunk a pontos helyet" – avatott be a részletekbe az osztályvezető.

A kutatáshoz és az exhumáláshoz szükséges összes engedély birtokában 2014. október 6-án Maruzs Roland alezredes által vezetett kutatócsoport újra a településre utazott, ahol Illésfalvi Péter hadtörténész, dr. Bíró Andor ukrán szakreferens, Czidor Dániel régész, Pittner Gábor szakaszvezető, továbbá ukrán részről Andrej Miszjuk helytörténész és Kvasznyuk Jarema, az Ivano-Frankivszk-i Hadtörténeti Múzeum igazgatójának segítségével megkezdték az egyhetes exhumálási munkálatokat. „Kemény fizikai munka volt a feltárás, mert több mint tíz köbméter földet kézi erővel mozgattunk át, mire a negyedik napon ráleltünk a főhadnagy maradványaira. Ekkor még nem voltunk benne biztosak, hogy őt találtuk meg, mert az azonossági jegytokja, azaz a dögcédulája nem került elő. Az exhumálást követően a maradványokat az ivano-frankivszki hadtörténeti múzeumban úgynevezett exhumakoporsóban helyeztük el, majd megtettük a hivatalos lépéseket a hazaszállítás engedélyezése ügyében."

Ezután az alezredes és kutatótársai felkeresték Ágner főhadnagy legközelebbi hozzátartozóját, Tóthné Boros Editet, aki a hősi halott unokahúga, és megkérték, hogy adjon DNS-mintát az azonosításhoz. „Idén szeptember elején az Igazságügyi Szakértői és Kutatóintézetekből jelezték, hogy a minták minden kétséget kizáróan egyezést mutatnak, így kijelenthetjük, hogy Ágner Gyula hegyivadász főhadnagy földi maradványait találtuk meg."

Az eltemetéséről az osztályvezető elmondta, hogy még nincs meg a pontos időpont, de az biztos, hogy végső nyughelye szintén a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában lesz.

Ágner Gyula 1914. május 31-én született, majd 1939-ben elvégezte a Ludovika Akadémia alantostiszti tanfolyamát, és 1939. augusztus 25-ével hivatásos hadnaggyá nevezték ki. A rahói magyar királyi kárpátaljai 3. honvéd határvadász-zászlóalj kötelékében kezdte meg szolgálatát, amelynek megnevezése és hadrendi számozása 1943. október 1-jével 13. hegyivadász-zászlóaljra változott. Részt vett abban a támadásban, amelyet a magyar csapatok indítottak 1944. április 17-én a Kárpátok és a Dnyeszter közötti részen, Delatyn város irányában. Ezekben a harcokban a 13. hegyivadász-zászlóalj nagyon súlyos küzdelmet vívott és hatalmas veszteségeket szenvedett. Ágner főhadnagy 1944. április 27-én Peczenizyn községnél halt hősi halált. Halálának oka aknaszilánk-roncsolás volt. A főhadnagynak 1944. november 3-án posztumusz adományozták a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

Maruzs Roland alezredes elmondta, hogy az ukrán falu templomkertjében egy emlékművet állítanak majd  a még ott nyugvó tizenhat magyar katona tiszteletére.